
„A civil szervezeteket és a független sajtót megbélyegző feketelista-törvénnyel totálissá válik az a politikai küzdelem, ami a rendszerváltáskor szabadult ki a palackból. Érdemes most megvizsgálni, hogy mi lehet ennek oka“, írja A bennünk élő premodern címmel, a Qubiten megjelent publicisztikájában Szabó Attila jogász, a magyarországi civil jogvédő szervezet, a Társaság a Szabadságjogokért munkatársa.
Bár időközben a szavazást az átlátatóságinak nevezett, nagy társadalmi felháborodást kiváltott jogszabályjavaslatról elnapolták, a szerző által megfogalmazottak nem veszítettek aktualitásukból, továbbra is elgondolkodtatóak. A törvénytervezetet egyébként belső vitákra hivatkozva vették le átmenetileg a napirendről, jóllehet számos külső bírálat érte, 22 ország 85 főszerkesztője és kiadóvezetője emelte fel szavát a javaslat ellen, de az Európai Bizottság is felszólította Magyarországot, hogy vonja vissza a tervezetet, mert elfogadása „súlyosan sértené az EU alapelveit és jogrendjét”.
Szabó Attila idézett írásában egyebek mellett arról ír, hogy „a folyamatos veszélyérzet megteremtése, az ellenségkép gyártása, a nem racionális kormányzás, a kivételezettek csoportjának, a törzsnek a kialakítása mind-mind ősi, archaikus, az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozata előtti időkbe való visszakívánkozás tünete.“ Az interjú még a döntés elhalasztása előtt készült. A riporter Rácz Vince.