Veronika Remišová
Fico szerint Heger vezetésével sem lesz változás az egészségügyi tárcánál
A Smer elnöke bírálatot fogalmazott meg azzal kapcsolatban, hogy a megbízott kormányfő a pénzügyi és az egészségügyi tárcát is vezeti.
A szlovák politikusok nagy része egy év után is Ukrajna mellett áll ki
Az orosz-ukrán háború tekintetében Zuzana Čaputová államfő szerint világos ki az agresszor és ki az áldozat, az SaS úgy véli, csak Ukrajna győzelmével sikerülhet megmenteni a békét a régióban, míg Veronika Remišová, a Za Ľudí elnöke úgy véli, helyes hogy Szlovákia a demokratikus államok mellé állva már egy éve segíti Ukrajnát.
Remišová: Készül a Magyarországgal közös új Interreg program
50 millió eurót fognak az első körben a környezetre, műemlékekre és kultúrára fordítani.
Remišová: Szokványos menedzseri döntés eredményeként lett leváltva Ján Hargaš államtitkár
Ján Hargaš, beruházási, régiófejlesztési és informatizációs államtitkár leváltása a tárca projektjeinek befejezése, illetve annak érdekében történt, hogy nagyobb lendületet vegyenek a folyamatok - jelentette ki a tárcát vezető kormányfő-helyettes, Veronika Remišová.
Valószínűleg távozik a beruházási, régiófejlesztési és informatizációs tárca államtitkára
Ján Hargaš, a beruházási, régiófejlesztési és informatizációs minisztérium államtitkára Facebook-posztjában közölte, a kormány február 8-án meneszti őt a tárcavezető Veronika Remišová javaslatára. Az okokat nem részelezte.
Tárgyaltak a koalíciós pártok az előrhozott választásról
Az egyeztetések következő köre várhatóan vasárnap lesz. Az ellenzéki pártok minél előbb letudnák az előrehozott választásokat.
Heger: Vége a 76 fős többség létrehozására irányuló erőfeszítéseknek
A kormányfő január 18-án az OĽaNO-val, a Za ľudíval, a Sme rodinával és az SaS-szel, már az előrehozott választások időpontjáról akar tárgyalni.
A Za ľudí, a KDH és a Szövetség vezetőjével is tárgyalt a kormányfő
Eduard Heger és Forró Krisztián beszélgetésén szóba került az ország jövője és aktuálpolitikai kérdések is.
Remišová szerint nem lesz egyszerű az SaS-el tárgyalni egy új kormánytöbbségről
Egy hivatalnokkormány a jelenlegi helyzetben a Za ľudí elnöke és a Hlas-SD alelnöke szerint sem jelentene megfelelő megoldást.
Remišová szerint a jobboldali pártoknak össze kellene fogniuk
A miniszterelnök-helyettes arról beszélt, hogy a koalíció tagjai között szerepelne a KDH és az OĽaNO.