Na hlavný obsah

ÚGKK

Visszakérhetik a befizetett illetéket a kataszteri hivatal ügyfelei
Otthon

Visszakérhetik a befizetett illetéket a kataszteri hivatal ügyfelei

Geodéziai, Kartográfiai és Kataszteri Hivatalhoz (ÚGKK) kell fordulniuk azoknak, akik szeretnék visszaigényelni a kataszteri illetékeket.

A szolgáltatásokon tükrözödik, hogy továbbra sem működik teljesen a kataszter
Otthon

A szolgáltatásokon tükrözödik, hogy továbbra sem működik teljesen a kataszter

Több nap elteltével sem működik teljes kapacitással a kataszteri rendszer, bár sikerült legalább részben helyreállítani a működését – közölte Martin Chren, a pozsonyi városrészek regionális szövetségének elnöke és a pozsonyi Rózsavölgy, azaz Ružinov polgármestere.

Frissítve Lemondott a Geodéziai, Kartográfiai és Kataszteri Hivatal elnöke, Juraj Celler
Otthon

Lemondott a Geodéziai, Kartográfiai és Kataszteri Hivatal elnöke, Juraj Celler

Lemondott a Geodéziai, Kartográfiai és Kataszteri Hivatal elnöke, Juraj Celler. Elmondása szerint lépésére a hivatal stabilitásának és hitelességének megőrzése érdekében szánta el magát.

Szlovákia történetében a legnagyobb kibertámadás érte az ÚGKK-t
Otthon

Szlovákia történetében a legnagyobb kibertámadás érte az ÚGKK-t

Szlovákia történetében az eddigi legnagyobb kibertámadás érte a Geodéziai, Kartográfiai és Kataszteri Hivatalt – jelentette ki a szlovák biztonsági tanács ülését követő sajtótájékoztatón Richard Takáč földművelési miniszter.

A kibertámadás súlyos fennakadásokat okozott az önkormányzatok működésében
Otthon

A kibertámadás súlyos fennakadásokat okozott az önkormányzatok működésében

A Geodéziai, Kartográfiai és Kataszteri Hivatal informatikai rendszere elleni kibertámadás súlyosan megzavarta a városok és önkormányzatok működését, mivel korlátozta a tulajdonjogokra és ingatlanokra vonatkozó naprakész adatokhoz való hozzáférésüket, közölte a Szlovákiai Városok és Falvak Társulása.

Belügyminisztérium: Šutaj Eštok nem felelős az ÚGKK tevékenységéért
Otthon

Belügyminisztérium: Šutaj Eštok nem felelős az ÚGKK tevékenységéért

Matúš Šutaj Eštok (Hlas) belügyminiszter semmilyen mértékben nem felel a Geodéziai, Kartográfiai és Kataszteri Hivatal tevékenységéért.

Legolvasottabb