Turizmus
Nőtt a turisták által eltöltött vendégéjszakák száma az EU-ban, Szlovákiában is
Az Európai Unió turisztikai szálláshelyein 2026 első felében 1,3 milliárd vendégéjszakát regisztráltak, 1,7 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.
Az utasok továbbra is jogosultak lesznek kártérítésre a késő és törölt járatok esetén
Az utasok továbbra is jogosultak lesznek kártérítésre a késő és törölt járatok esetén; a kártérítés igénybevétele egyszerűbbé válik, és új jogokat kapnak a gyermekes családok, valamint más kiszolgáltatott utascsoportok is. Erre hívta fel a figyelmet a dTest fogyasztói szervezet azzal összefüggésben, hogy az Európai Unió 13 évnyi tárgyalás után jóváhagyta a légi közlekedésben utazók jogaira vonatkozó új szabályokat.
Májusban 7,6 százalékkal nőtt a szálláshelyek vendégforgalma az előző évhez képest
Idén májusban 576 000 vendég szállt meg a szlovákiai turisztikai szálláshelyeken, ami 7,6 százalékos éves növekedést jelent.
Egyre többen járnak fürdőbe a fiatalabb generációból
A fiatalok már nem gyógyulni, hanem pihenni és feltöltődni keresik fel a fürdőket.
Szárnyal a szlovákiai gyógyturizmus: tavaly több mint 380 ezer vendég kereste fel a hazai fürdőket
A Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint 2025-ben kiemelkedő évet zártak a hazai gyógyfürdők, ahol a látogatók száma csaknem 11%-kal nőtt az előző évhez képest, és összesen több mint 380 ezer vendég kereste fel a fürdőket.
A magas-tátrai régió tavaly jelentős mérföldkőhöz érkezett
A magas-tátrai régió tavaly jelentős mérföldkőhöz érkezett, mivel a látogatottság elérte, sőt meghaladta a 2019-es szintet, amelyet eddig a turizmus „rekordévének” tekintettek.
A Statisztikai Hivatal adatai szerint 2025-ben a szlovákiai turisztikai szálláshelyek történelmük második legsikeresebb évét zárták
A szlovák turizmus 2025-ben 6,3 millió vendéget fogadott, közel elérve a pandémia előtti rekordot.
Bécsben és Helsinkiben startolt el a szlovák turisztikai szezon
A nemzeti promóciós szervezet a környező országokban és Észak-Európában erősítené Szlovákia turisztikai jelenlétét.
Milánó arra kötelezi a rövid távra kiadott lakások tulajdonosait, hogy távolítsák el a közterületekre kihelyezett kulcsszéfeket
Milánó arra kötelezi a rövid távra kiadott lakások tulajdonosait, hogy távolítsák el a közterületekre kihelyezett kulcsszéfeket, amelyeket a találkozásmentes bejelentkezéshez használnak.
Gyorsabban nő a külföldi turisták száma Szlovákiában, mint a belföldieké
Szlovákiában a külföldi turisták száma dinamikusabban emelkedik, mint a hazai látogatóké – közölte Marek Harbuľák, a Szlovákiai Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke. Szerinte a gasztronómia és az autentikus élmények erősíthetik az ország vonzerejét, de a növekedéshez elengedhetetlen a jobb közlekedési elérhetőség és a régiók közötti együttműködés.