Tomáš Taraba
Több mint 65 millió euró megy árvízvédelmi intézkedésekre
A környezetvédelmi minisztérium vezetője, Tomáš Taraba (SNS-jelölt) úgy döntött, hogy 155 város és község projektjét támogatja több mint 65 millió euró értékben uniós forrásokból.
Tomáš Taraba szerint Rudolf Huliakék a kilépésükkel gyengítik az SNS pozícióját a kormánykoalícióban
Tomáš Taraba a TA3 hírtelevízió politikai vitaműsorában arról beszélt, hogy Rudolf Huliak és két képviselőtársa azzal a céllal lépett ki az SNS frakciójából, hogy gyengítse a nemzeti párt pozícióját a koalíción belül.
A nyelvtörvény tervezett módosítása állítólag nem irányul a kisebbségek ellen
A kulturális minisztérium azt állítja, hogy az államnyelvtörvény tervezett módosítása semmiképpen sem irányul a kisebbségek ellen. A jogszabályi változtatások nem korlátozzák a nemzetiségi kisebbségek nyelvének használatát.
A környezetvédelmi miniszter megálljt parancsolt a vágsellyei szemétégetőre
Az égető ellen a lakosok is tüntettek.
A környezetvédelmi miniszter felszólította a nyugat-szlovákiai lakosságot, hogy ne igyanak a kúti vízből
A belügyminiszter pedig az "árvízi turizmus" elkerülését javasolja.
Šutaj Eštok: Áradások főleg nyugaton és a Morva folyó mentén lehetnek
Tomáš Taraba másodfokú árvízkészültség elrendelését jelezte.
Taraba: Készülünk az esőzésekre, a hadsereg is készenlétben lesz
A várható kiadós esőzések miatt a hadsereg is készenlétben lesz arra az esetre, ha szükség lenne rá. Erről Tomáš Taraba (SNS-jelölt) környezetvédelmi miniszter tájékoztatott a közösségi oldalán.
2025-ben jön a szelektív textilgyűjtés
A következő év folyamán a Szlovák Köztársaság Környezetvédelmi Minisztériuma kiépíti a textilhulladék komplex begyűjtési rendszerét. Ezt Tomáš Taraba környezetvédelmi miniszter mondta a szerdai kormányülés után.
Taraba: „Nincs cserebere“
Andrej Danko az SNS elnöke, elutasította a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa elnöki posztjára tett ajánlatot, cserébe az SNS irányítása alá tartozó egyik minisztériumért. Ezt a szerdai kormányülés után nyilatkozta Tomáš Taraba a környezetvédelmi miniszter.
Súlyos hiányosságok jelentkeznek az erdőgazdálkodásban
A klímaváltozásnak köszönhetően a szlovákiai erdők állapota folyamatosan romlik, és emiatt vegyes, elegyes klímaváltozásnak ellenálló erdőket akar kialakítani a minisztérium.