Na hlavný obsah

Szlovákia

Nem találtak agyevő amőbát a párkányi fürdő vizében
Otthon

Nem találtak agyevő amőbát a párkányi fürdő vizében

A Szlovák Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) szerint nem találták veszélyes amőba fajtát a párkányi Vadas fürdőből vett vízmintákban.

Tiltakoznak a bírók a miniszter ügyében eljáró bírót ért támadások miatt
Otthon

Tiltakoznak a bírók a miniszter ügyében eljáró bírót ért támadások miatt

A Nyílt Igazságszolgáltatásért bírói társulás tiltakozik, amiért támadások érik azt a bírót, aki Matúš Šutaj Eštok (Hlas-SD) belügyminiszter ellen hozott ítéletet – tájékoztatott Katarína Javorčíková, a társulás szóvivője.

Robert Kaliňák is a belügyminiszer oldalán áll
Otthon

Robert Kaliňák is a belügyminiszer oldalán áll

Robert Kaliňák védelmi miniszter is Matúš Šutaj Eštok (Hlas-SD) belügyminiszter oldalán áll. A miniszter és a Čurilla-nyomozócsoport közti perben született ítéletet igazságtalannak tartja, a törvény megváltoztatását sem zárta ki.

A kormányfő jogi segítséget kínál a belügyminiszternek
Otthon

A kormányfő jogi segítséget kínál a belügyminiszternek

Robert Fico kormányfő széleskörű jogi segítségnyújtást kínált fel Matúš Šutaj Eštok (Hlas-SD) belügyminiszternek az ítélet kapcsán, melyet a bíróság a miniszter és a Čurilla-nyomozócsoport közötti perben hozott.

Ismét teljes kapacitással működik Bazinnál a vasúti forgalom
Otthon

Ismét teljes kapacitással működik Bazinnál a vasúti forgalom

A vasárnapi baleset után a Szlovák Vasúttársaságnak sikerült helyreállítania a pálya átjárhatóságát, így délutántól már nem kell vonatjáratokat törölni.

Kamerák rögzítik majd a mozdonyokban történteket és bevezetik a mozdonyvezetői kártyát
Otthon

Kamerák rögzítik majd a mozdonyokban történteket és bevezetik a mozdonyvezetői kártyát

Elkezdődik az Európai Vonatbefolyásoló Rendszer (ETCS) rendszer felszerelése a vonatokba.

Leváltotta Katarína Roskoványit az igazságügyi minisztérium államtitkári posztjáról a kormány
Otthon

Leváltotta Katarína Roskoványit az igazságügyi minisztérium államtitkári posztjáról a kormány

Távozik az igazságügyi minisztérium államtitkári posztjáról Katarína Roskoványi - döntött ülésén a kormány.

A védelmi miniszter szerint botrányos hogy a rendőrség megszüntette a büntetőeljárást az Ukrajnának adományozott katonai felszerelés ügyében
Otthon

A védelmi miniszter szerint botrányos hogy a rendőrség megszüntette a büntetőeljárást az Ukrajnának adományozott katonai felszerelés ügyében

Robert Kaliňák (Smer-SD) védelmi miniszter szerint botrányos, hogy a rendőrség megszüntette a büntetőeljárást az előző kormány ideje alatt Ukrajnának adományozott katonai felszerelés ügyében, azzal az indokkal, hogy nem szenvedett kárt az ország.

Huszonkét hónap börtönbüntetésre ítélték korrupcióért a kémelhárítás volt vezetőjét, Peter Gašparovičot
Otthon

Huszonkét hónap börtönbüntetésre ítélték korrupcióért a kémelhárítás volt vezetőjét, Peter Gašparovičot

Bűnösnek találta a bíróság kenőpénz előkészületi szakaszban történt elfogadásának bűncselekményében a Szlovák Információs Szolgálat, az SIS kémelhárításának volt vezetőjét, Peter Gašparovičot, és Ladislav Vičan volt rendőrt.

Megerősítik az Idegenrendészet személyi állományát, Pozsonyban és Besztercebányán nagy kapacitású központokat hoznak létre
Otthon

Megerősítik az Idegenrendészet személyi állományát, Pozsonyban és Besztercebányán nagy kapacitású központokat hoznak létre

A szlovák és a cseh rendőrség közötti együttműködés elveit és szabályait nemzetközi szerződés határozza meg, amelynek tervezetét tárgyalta ülésén a kormány.

Legolvasottabb