Szlovákia
Belpolitikai összefoglaló Szilvássy Józseffel
A belügyminisztere közösségi oldalán bírálta a rendfenntartó szervek munkásságát, ami már Hamran István országos rendőrfőkapitánynak is sok volt. Ha ez mindez önmagában nem lenne elég, a parlamenti képviselők a nyaralásukat is hajlandóak megszakítani, hogy még több borsot törjenek az Ódor-kabinet tárcavezetőinek orra alá. A választási kampány mindeközben újabb sebességbe kapcsolt ország szerte.
Időjárás: Viharok és kánikula
Július 17-én, hétfőn viharok lehetnek az országban. Délután egyes területeken a forróság miatt hőségriadó lesz érvényben. A Lévai, a Tőketerebesi, a Nagymihályi, a Nagykürtösi, a Rimaszombati és a Losonci járásban másodfokú (narancssárga) figyelmeztetés lépett érvénybe - tájékoztatott honlapján a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet.
Bombariadó volt az elnöki palotában
Egy bombával fenyegető névtelen e-mailt küldtek július 17-én, hétfőn reggel a pozsonyi köztársasági elnöki hivatalba. A tűzszerészek átfésülték a helyszínt és nem találtak bombát.
Két magyar állampolgár vesztette életét a losonci járásban egy közúti balesetben
Tragikus balesetben két magyarországi kerékpáros vesztette életét vasárnap délután Ábelfalván, a Losonci járásban, tájékoztatott Besztercebánya megye rendőrsége.
Közel 2 800 képviselőjelölt indul a választásokon
A szeptemberi parlamenti választásokon összesen 2 722 jelölt száll harcba a parlament egy-egy helyéért. Ők 25 politikai alakulat jelöltlistáján szerepelnek, tájékoztatott a belügyminisztérium.
Szeptember 1-től a tanulók egy nap kettőnél több tantárgyból is letehetik a vizsgát
Szeptember 1-től a tanulók egy nap kettőnél több tantárgyból is letehetik a vizsgát, ha a kiskorú tanuló törvényes képviselője, az intézmény képviselője vagy a felnőtt tanuló ehhez hozzájárul.
A választáson induló pártok augusztus 21-ig jelölhetnek tagokat a váalsztási bizottságokba
A választási folyamat feletti ellenőrzést elsősorban a választáson induló politikai pártok gyakorolják.
Legkésőbb július végéig a belügyminisztérium közzéteszi a parlamenti választások levélszavazólapjait
A belügyminisztérium rögtön azután közzéteszi a parlamenti választások levélszavazólapjait, amint a szavazólapokat az országos bizottság lektorálta és lebélyegezte, de legkésőbb július végéig - közölte a minisztérium sajtóosztálya.
A tartós hőség miatt fokozott a tűzveszély több járásban is
A szárazság és a nagy meleg miatt erdőtüzek keletkezhetnek, vagy kigyulladhatnak a füves területek – figyelmeztet a Tűzoltó- és Mentőszolgálat.
Matovičnak bírósági rendelkezés tiltja, hogy Jaroslav Haščák pénzemberről tegyen hamis, sértő és rágalmazó kijelentéseket
Igor Matovič, az OĽANO a priatelia mozgalom vezetője az elhallgattatására irányuló törekvésnek tartja azt a bírósági rendelkezést, melynek értelmében tartózkodnia kell a Jaroslav Haščák pénzemberről szóló hamis, sértő és rágalmazó kijelentések közzétételétől és terjesztésétől.