Szlovákia
Az ukrán agrárminiszter a Szlovákia elleni fellépés leállítását ígéri
Mykola Szolszkij ukrán agrárminiszter megígérte, hogy leállítja a Szlovákia elleni fellépést: mind a Kereskedelmi Világszervezetnél indított pert, mind a szlovák agrártermékek Ukrajnába történő behozatalának tilalmát - tájékoztatott Kristína Juričková, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium szóvivője.
Vádat emelt az ügyészség Adam Puškár ellen a Tupý-gyilkosság ügyében
Vádat emelt az ügyészség Adam Puškár ellen Daniel Tupý egyetemi hallgató meggyilkolása ügyében - erősítette meg a TASR hírügynökségnek csütörtökön Juraj Chylo, a Pozsonyi Kerületi Ügyészség szóvivője.
Patthelyzet fenyeget a választások után az Ipsos felmérése szerint
Továbbra is a Smer-SD a legesélyesebb a szeptember végi előrehozott parlamenti választáson való győzelemre. Az Ipsos ügynökség a Pravda napilap számára készített közvéleménykutatás eredményei szerint Robert Fico pártja 20,3 százalékos eredményt ért volna el, ha szeptember 15-e és 19-e között tartották volna a választást.
Nyitra megyében továbbra is úgy működnek a gyermekkészültségek, mint eddig
Nyitra megye önkormányzata kiegészíti az érsekújvári, a komáromi, a nagytapolcsányi, a lévai és a vágsellyei gyermekkészültségen dolgozó orvosok és nővérek fizetését arra a szintre, amennyit a nyitrai gyermekkészültségen keresnek a kollégáik - jelentette ki Branislav Becík megyeelnök.
Összefogott a túzok védelmében Szlovákia, Magyarország és Ausztria
A veszélyeztetett túzok védelméről szóló nyilatkozatot írt alá Magyarország, Ausztria és Szlovákia - tájékoztatta a TASR hírügynökséget a környezetvédelmi minisztérium kommunikációs osztálya.
Čaputová felhívást intézett az ENSZ Közgyűléshez, hogy összpontosítson a béke helyreállítására
1994 óta tavaly regisztrálták a világon a legtöbb olyan halálesetet, ami valamilyen konfliktus miatt történt. Ehhez jelentősen hozzájárult Oroszország több mint 570 napja tartó ukrajnai inváziója - mondta Zuzana Čaputová köztársasági elnök szerdán, az ENSZ Közgyűlés 78. ülésszakának általános vitájában, New Yorkban.
Az államfő nem gondolja, hogy veszélyben lenne Szlovákia jó hírneve a Vírus akció miatt
Zuzana Čaputová köztársasági elnök nem gondolja, hogy Szlovákia biztonsága vagy jó hírneve veszélybe kerülne a Vírus fedőnevű rendőrségi akció kapcsán.
Ódor: A következő kormánynak konszolidációs intézkedéseket kell hoznia
A következő kormánynak a bruttó hazai termék minimum 3%-ának, azaz évente a GDP 0,75 (század) %-ának megfelelő konszolidációs intézkedésekről kell döntenie, hogy egyenesbe hozza az állam gazdálkodását - jelentette be a szerdai kormányülést követően Ódor Lajos ügyvezető kormányfő.
Palkovič: Három ütemben szűkítjük a gyermek-ambulanciák hálózatát
Három ütemben szűkítik a gyermek-ambulanciák hálózatát. A hálózat módosításáról szóló rendeletet Michal Palkovič egészségügyi miniszter írta alá, és október 1-jén lép hatályba.
Ódor: Egyelőre semmi sem indokolja, hogy változtatásokat tegyünk a katonai hírszerzés jelenlegi vezetésében
Az új kormánynak szisztematikusabban kell foglalkoznia a katonai hírszerzéssel, nem csak a személyi változások szintjén. Ódor Lajos miniszterelnök ezt a szerdai kormányülés után nyilatkozta, arra reagálva, hogy a NAKA kedden őrizetbe vette a katonai hírszerzés két volt igazgatóját.