Szlovák Nemzeti Bank
Kollár: Egy asztalhoz ülhet a pártokkal a bankszektor
Szolidaritást vár el a Szlovákiában működő bankoktól az emelkedő kamatokkal és a jelzáloghitelek törlesztésével kapcsolatos problémák megoldása során a Sme rodina.
Ódor: A hiteltörlesztés problémáinak kezelése nem terhelheti az államháztartást
A jelzáloghitelek emelkedő kamataival és törlesztőrészleteivel kapcsolatos probléma nem annyira komoly, hogy ezzel kelljen terhelni az államháztartást, vagy hogy a kormánynak jelentősebb bankadó bevezetését kellene fontolóra vennie - mondta Ódor Lajos miniszterelnök az augusztus 9-i, szerdai kormányülést követően.
2014 óta először csökkent a lakások ára az idei év első félévében
A lakások és házak kínálati ára Szlovákiában 2014 óta első alkalommal csökkent az idei év első félévében, összesen 6 és fél százalékkal.
Hétfőn tárgyal a bíróság Peter Kažimír ügyéről
Hétfőn, július 3-án kezdődik Peter Kažimír bírósági ügyének tárgyalása a bazini Speciális Büntetőbíróságon.
Inflációt meghaladó mértékben emelkednek jövőre a fizetések
Idén megáll a reálbérek csökkenése, jövőre pedig az inflációt meghaladó mértékben emelkednek majd a fizetések – derül ki a jegybank legfrissebb előrejelzéséből.
Idén 1,4 százalékos lesz a gazdasági növekedés
A Szlovák Nemzeti Bank arra számít, hogy idén 1,4%-os lesz a gazdasági növekedés, jövőre pedig 3% fölé gyorsul.
A szakértői kormány személycseréket hajtott végre
Több miniszter is új államtitkárokat választott.
Specializált Büntetőbíróság: Július 3-án kezdődik Peter Kažimír jegybankelnök tárgyalása
Július 3-án kezdőik a főtárgyalás a Szlovák Nemzeti Bank vesztegetés gyanújával a vádlottak padjára ülő elnökével, Peter Kažimírrel a bazini Specializált Büntetőbíróságon - erősítette meg a bíróság szóvivője, Katarína Kudjáková.
Veszteséggel zárta az évet a nemzeti bank
Az állami kézben lévő bank a többi szlovákiai bankkal ellentétben nem termelt nyereséget.
Fellebbez a büntetőrendelet ellen Peter Kažimír jegbankelnök
100 ezer euró pénzbírságban részesült a Szlovák Nemzeti Bank elnöke.