SaS

Felbomlik a négyes koalíció
A koalíciós pártok pénteki egyeztetése sem oldotta meg a korábbi vitákat, az SaS kilépésével pedig felbomlik a négyes koalíció.

Az SaS a partneri együttélés intézményét kívánja létrehozni
Az SaS parlamenti frakciójának tagjai partneri együttélésről szóló javaslatot terjesztettek a parlament elé.

Jövő héten beadom a lemondásom – erősítette meg Sulík
A gazdasági miniszter nem lát arra teret, hogy elmozduljanak a koalíciós tárgyalások.

Fico találkozót kezdeményez Sulíkkal
A volt miniszterelnök afelől érdeklődne, hogy milyen intézkedésekkel kívánják ellensúlyozni a lakosság számára a magas energiaárakat.

„Mindent megteszünk a négyes koalíció megtartásáért“ – jelentette ki a védelmi miniszter
Jaroslav Naď szerint Richard Sulík már nem akar a pártjával együtt a koalíció tagja lenni.

A gazdasági miniszter távozásával az SPP vezetője is feláll székéből
Sulík arról is beszélt, hogy nem tudja arra kényszeríteni minisztériumában dolgozó államtitkárokat, hogy maradjanak a posztjukon.

A szombati tárgyalások után sem született megállapodás a kormánypártok között
Továbbra is sincs megállapodás a kormánypártok között. A koalíciós vezetők szombati tanácskozása eredménytelenül végződött, noha Eduard Heger öt javaslatot terjesztett partnerei elé.

Eduard Heger a koalíciós megállapodás módosítását fogja javasolni
"Szombaton konkrét javaslatokkal fogok előállni, amelyeket szeretnék megvitatni a koalíciós partnereimmel" - mondta Heger

Igor Matovic manipulációval vádolta az SaS-t
Matovič valószínűleg azokat a videókat sérelmezte, amelyeket az SaS közösségi oldalán tettek közzé .

Jelentősen veszített a népszerűségéből az OĽaNO
Továbbra is kérdéses, hogy mi vár a kormánykoalícióra szeptembertől.