SaS
Bukás utáni helyzetkép
Az ellenzéknek végül sikerült megbuktatnia a a Heger kormányt.
Szakértői, vagy átalakított kormányt akar Richard Sulík
Az SaS elnöke nem akar ezen kormányokban részt venni, majd felhívta rá a figyelmet, hogy jelen esetben Zuzana Čaputová államfőé a döntő szó.
Heger: nem a fasisztákon múlott
A kormányfő sajnálja, hogy az SaS-nek ehhez a felismeréshez szüksége volt egy demokratikus, korrupcióellenes reformkormány bukására.
SaS: Elkerülhetetlen a kormány bukása
Richard Sulík közleményben jelentette ki, hogy nem hajlandó részt venni a most zajló politikai játszmákban.
SaS: Ennek a kormánynak mennie kell
Richard Sulík arról beszélt, hogy a "Igor Matovič és Boris Kollár élő adásban ássa alá a demokráciát Szlovákiában".
Sulík: lehetőség nyílt Matovič lemondására
Az SaS elnöke leszögezte, december 15-én pártja frakciójának minden tagja jelen lesz és egységesen fog szavazni a kormányról.
Az SaS-szel való kiegyezésre szólította fel Hegert és Matovičot az OĽaNO polgári-demokratikus platformja
Hangsúlyozták: az utolsó pillanatig törekedni kell az egyezségre, amely akár kormányátalakítás árán is, de elejét veszi a kabinet bukásának.
Ján Krošlák is a kormány bukására fog szavazni
Ahogy Martin Borguľa is, aki közvetlenül a szavazás előtt jelentette be kilépését a Sme rodina frakciójából.
Az SaS-es Zemanová szerint a kormány árt az országnak
Grendel Gábor házelnök-helyettes viszont hangsúlyozta: az egy igazságosabb országért folytatott harcban a Hlas-SD nem lehet partnerük.
Terítéken Eduard Heger kormánya a törvényhozásban
Jana Bittó Cigániková szerint a kabinet csalódást keltett a demokratikus választók körében és népszerűsíti a Smert, a Hlast és a szélsőségeseket.