Rövidhír
Egy felmérés szerint háború esetén csak a megkérdezettek 27 és fél százaléka harcolna Szlovákiáért
Szlovákiában enyhén erősödött a háború gazdasági következményeitől, főleg a drágulástól és a gazdasági válságtól való félelem.
Kevés a gáz a tározókban
A szlovákiai gáztározók telítettsége jelenleg a kapacitásuk 20 százalékán van.
Tiltakozni készülnek a szakszervezezetek
A szakszervezetek április folyamán három tiltakozó megmozdulást terveznek megvalósítani Kassán, Zsolnán és Nagyszombatban.
Tényleges életfogytiglanira ítélték a brit konzervatív képviselő gyilkosát
Tényleges életfogytiglani börtönre ítélte szerdán a londoni központi büntetőbíróság azt a 26 éves férfit, aki tavaly meggyilkolta Sir David Amess parlamenti képviselőt.
Tízen meghaltak egy európaiakat is szállító busz balesetében Egyiptomban
Belga és francia állampolgárok is találhatóak az áldozatok között.
Továbbra is menekültek ezrei érkeznek Szlovákiába
Több mint 640 ukrajnai menekült kért menedéket az országban a keddi napon.
Szlovákia segítséget nyújt Ukrajnának a háborús bűncselekmények dokumentálásában
Ezt Zuzana Čaputová köztársasági elnök közölte a közösségi hálón.
2022 februárjában a lakhatásban emelkedtek a legjobban az átlagbérek Szlovákiában
A bérnövekedéseket mérsékelte a magas infálció.
Az ukrán fővárosba érkezett a lengyel, a litván, a lett és az észt elnök
Kijevbe utazott Andrzej Duda lengyel, Gitanas Nauseda litván, Egils Levits lett és Alar Karis észt elnök, az ukrán fővárosban Volodimir Zelenszkij ukrán államfővel találkoznak - közölte szerdán a Twitteren a varsói államfői hivatal külügyi irodájának főnöke.
Macron nem hajlandó népirtásnak nevezni az ukrajnai orosz atrocitásokat
A francia államfő ugyanakkor elmondta azt is, hogy Oroszország egy szélsőségesen brutális háborút indított Ukrajna ellen.