Rövidhír
Ferenc pápa elítélte Mariupol bombázását
Ferenc pápa tegnap a vatikáni Szent-Péter téren, több ezer katolikus hívő előtt ítélte el Mariupol orosz bombázását, amit „barbárnak” nevezett.
Oroszország kivonul a Nemzetközi Űrállomásról a gazdasági szankciók miatt
Az orosz űrügynökség vezetője közölte, hogy az ország elhagyja a Nemzetközi Űrállomást, ami Moszkva szerint az ország ukrajnai konfliktusa miatt bevezetett gazdasági szankciók következménye – írta a Bloomberg.
Heger: Az EU az életterünk, a kiterjesztett hazánk
Szlovákia Európai Unióhoz való csatlakozásának 18. évfordulója alkalmából közzétett bejegyzésében Eduard Heger miniszterelnök kiemelte, hogy az Európai Unió a mi második, kiterjesztett hazánk.
Fico: Politikailag motivált az ellenem indított büntetőeljárás
Robert Fico, a Smer elnöke politikailag motiváltnak tartja az ellene indított büntetőeljárást.
Zelenszkij az orosz katonákhoz szólt: jobban járnak, ha hazatérnek, mint ha ukrán földön meghalnak
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombat éjjel nyilvánosságra hozott videójában azt mondta: eddig mintegy 23 ezer orosz katona vesztette életét a február 24-én kezdődött ukrajnai háborúban.
Május 3-án folytatódik a Kuciak-per
Május 3-án, kedden folytatódik a bazini székhelyű Speciális Büntetőbíróságon a Kuciak-per valamint az ügyészek tervezett meggyilkolásáról szóló bírósági tárgyalás.
Mától enyhébb büntetésre számíthatnak a marihuánát fogyasztók
Szlovákiában mától bevezetik a kannabiszból származó kábítószer, illetve pszichotróp anyag saját fogyasztás céljából történő birtoklásának bűncselekményét, mégpedig a jelenlegi mennyiségi korlátozások fenntartása mellett.
Sztrájkolni készülnek a szakszervezetek
Sztrájkot tervez előkészíteni a KOVO Szakszervezet abban az esetben, ha a kormány nem fogadja el javaslataikat a lakosság szociális problémáinak megoldása kapcsán – írja az Új Szó.
Boris Johnson további brit hadfelszerelés szállítását ígérte Zelenszkijnek
További brit hadieszközök szállítását ígérte szombaton Boris Johnson brit miniszterelnök Volodimir Zelenszkij ukrán államfőnek.
Három összekötött kezű civil holttestet találtak Bucsában
Az ukrán rendőrség szombaton közölte, hogy három polgári személy holttestét találták meg a Kijevtől északra fekvő Bucsában, az áldozatok kezét összekötözték.