Rövidhír
Szlovákiában is megjelent a majomhimlő
Kórházban van az első fertőzött.
Az OĽaNO eddig nem kapta meg az SaS követeléseit
A védelmi miniszter úgy gondolja, a párt egyáltalán nem is akar megegyezni.
Boris Johnson hivatalosan is bejelentette lemondását
Csütörtök délután Boris Johnson hivatalosan is bejelentette lemondását a Konzervatív Párt vezetői pozíciójáról, és ezzel a miniszterelnöki tisztségről is.
Ukrán katonák halhattak meg a Kígyó szigeten
Legalább két rakéta csapódott a szigetbe a hajnali órákban.
Finnország megerősíti határvédelmét Oroszországgal szemben
Az északi ország május folyamán kérelmet nyújtott be a NATOba való belépéshez - írja a Reuters.
Annyian mentek Ukrajnába, ahányan jöttek onnan hozzánk
Több, mint hatszáz gyerek érkezett.
Boris Kollár bérlakásait kétes múltú vállalat építheti.
Szakértők szerint a céget korábban a cégjegyzékből is törölték.
Fico, Kaliňák és Para túl korán kérvényezték az ellenük indított eljárások megszüntetését
Ez nem azt jelenti, hogy később ne adhatnának be hasonló kérvényt.
Megtiltják a beteglátogatást és bevezetik a tesztelést a kassai kórházban
Egyre nő a kórházi kezelésre szoruló Covid-fertőzöttek száma Kassán.
PCR-tesztekkel 673 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak szerdán Szlovákiában
A halálos áldozatok száma kettővel emelkedett .