Rövidhír
Több mint kétezer volt alkalmazott által kezdeményezett bírósági eljárással néz szembe az egykori Twitter
Az X névre átkeresztelt, korábban Twitterként ismert közösségimédiahálózat, egy több, mint kétezer korábbi alkalmazott által indított bírósági eljárással néz szembe.
A demokratikusan gondolkodó embereket akarja mozgósítani a Post Bellum polgári társulás
A Post Bellum polgári társulás kedden kampány indított Strážcovia Demokracie, azaz a Demokrácia Őrzői néven, melynek célja a demokratikusan gondolkodó emberek mobilizálása a választáson való részvételre, hogy azt ne uralhassák a populisták és a fasiszták.
Nem indít nemzetközi vizsgálatot Oroszország Prigozsin balesetével kapcsolatban
A brazil Repülési Balesetek Kutatási és Megelőzési központja még a múlt héten jelezte, hogy Jevgenyij Prigozsin korábbi Wagner vezető magánrepülőjének lezuhanása után szívesen csatlakoznának egy orosz vezetésű nemzetközi szabályoknak megfelelő vizsgálathoz.
A nyugat-balkáni államok uniós integrációjáról tárgyaltak a szlovéniai Bledben
Az Európai Uniónak és a Nyugat-Balkánnak 2030-ra készen kell állnia az unió kibővítésére - hangsúlyozta Charles Michel, az Európai Tanács elnöke hétfőn a Bledi Stratégiai Fórumon tartott nyitóbeszédében, hozzátéve, hogy nemcsak a leendő tagállamoknak, hanem az EU-nak is át kell esnie reformokon.
Ukrajnában több mint 1300 iskola semmisült meg a háború kezdete óta
Ukrajna 2022-es inváziója óta több mint 1300 iskola semmisült meg teljesen, több pedig súlyosan megrongálódott, jelentette az UNICEF.
Ukrán sikerek a zaporizzsjai fronton
Az ukránok teljesen befejezték a zaporizzsjai front déli részén lévő kulcsfontosságú falu, Robotyinye felszabadítását - erősítették meg hivatalos ukrán források.
Gondot okoz a rengeteg csapadék és a viharos időjárás
A rengeteg csapadék és a viharos időjárás gondokat okoz Közép-Európában. Ausztria tiroli régiójában megemelkedett a folyók szintje a folyamatosan szakadó eső miatt.
Járatkiesések a brit repülőtereken
Hosszú késésekkel és járattörlésekkel kell számolnia az Egyesült Királyságba utazóknak, miután egy ritka technikai probléma miatt meghibásodtak a brit légiforgalmi irányító rendszerek.
Az idei volt az eddigi egyik legforróbb nyár
Az idei nyár hőmérsékleti szempontból erősen átlagon felüli volt. A meteorológiai mérések kezdete óta ez volt körülbelül a tizedik legmelegebb nyár a régiónkban.
Az áramszolgáltató az egyik felelős a Hawaii-n pusztító bozóttüzekért
Elismerte érintettségét a Hawaiin pusztító bozóttüzek keletkezésében az állam elektromos szolgáltatója, de a cég szerint a felelősség a tűzoltóságot terheli a lángok tovaterjedéséért.