Rövidhír
316 millió eurós juttatást kap az egészségügy
Az egészségügybe idén 316 millió euróval többet juttatnak, erősítette meg az egészségügyi és a pénzügyminisztérium is. Az egészségbiztosítók, akik a kórházakkal és a mentőszolgálatokkal együtt rámutattak ennek szükségességére, üdvözölték a lépést.
Iráni nőjogi aktivista kapta az idei Nobel-békedíjat
Narges Mohammadi irányi aktivista, ujságírónő kapja 2023-ban a Nobel-békedíjat, jelentették be péntek délelőtt Norvégiában, amiért küzd az iráni nők elnyomása ellen. Mohammadi jelenleg is börtönben ül, számos alkalommal tartóztatták már le korábban.
Az OĽANO-s Viskupič támogatna egy esetleges PS kormányt
Michal Šimečka a Progresszív Szlovákia elnöke azt állítja, hogy Nagyszombat megye elnöke Jozef Viskupič, aki az OĽaNO listáján parlamenti mandátumot is szerzett, készen áll támogatni egy PS által létrehozott kormánykoalíciót.
Útfelújításra készüljenek a sofőrök Nyékvárkony és Bős között
A Nagyszombat megyei útkezelőség megkezdte a Nyékvárkony és Bős közti másodrendű út felújítását a Dunaszerdahelyi járásban.
Nincsenek nagyobb a fennakadások a szlovák-magyar határátkelőkön
A Kassa melletti, magyar határ menti településeken egyelőre nem okoz gondokat a határellenőrzés - tájékoztatott a Kassa-vidéki járásbeli Migléc, Abaújnádasd, valamint Eszkáros polgármestere.
Tovább épülhet a határfal az Egyesült Államok déli határán
Tovább épülhet a határfal az Egyesült Államok déli határán. Joe Biden amerikai elnök szerint nincs más választása, mint jóváhagyni 20 mérföldnyi határfal építését az Egyesült Államok mexikói határán Texasban, mert egy Trump-adminisztrációból származó keret másra nem fordítható.
Putyin szerint kézigránát felrobbanása okozta Prigozsinék repülőgép balesetét
Vlagyimir Putyin kijelentette, hogy az augusztusi repülőgép-szerencsétlenség, ami a Wagner zsoldoscsoport főnökének, Jevgenyij Prigozsinnak a halálát okozta, nem rakétatámadás miatt történt, hanem a repülőgép belsejében felrobbant kézigránátok okozták.
Szíriában dróntámadás ért egy katonai tisztavatást, több mint százan meghaltak
Több mint száz ember életét vesztette a Szíria középső részén lévő Homszban, miután dróntámadás ért egy katonai akadémiát, ahol éppen tisztavatást tartottak.
Szivárgás miatt leállítottak egy szlovéniai atomerőművet
Óvintézkedésként leállítják a szlovéniai krskói atomerőművet, miután fokozott szivárgást észleltek az elsődleges rendszerben.
Ódor: a szakértői kormány nem küld több katonai felszerelést Ukrajnának
Szlovákia szakértői kormánya már nem küld további katonai felszerelést Ukrajnának, jelentette ki Ódor Lajos. A kormányfő a spanyolországi Granadában vett részt az Európai Politikai Közösség csúcstalálkozóján, ahol az unió bővítéséről, a kontinens stratégiai autonómiájáról és a migrációról tárgyalnak az európai vezetők.