Robert Fico

Aláírásgyűjtési akciót kezdeményez a Smer
Az ellenzéki szociáldemokraták népszavazást kezdeményeznének három témában.

A rendőrség eljárást indított Daniel Lipšic biztonsági engedélye kapcsán
A büntetőjogi visszaélésekről volt szó az ellenzék elleni harcban, amit Fico szerint már a külföldi médiák sem hallgathatnak el.

A volt miniszterelnök továbbra is elítéli a védelmi szerződés megkötését
Fico úgy gondolja, hogy az államfő és a kormány ignorálja a valóságot és nem foglalkoznak az ország problémáival.

Szinte fej-fej mellett Pellegríni és Fico
A Focus közvélemény-kutató ügynökség legfrissebb felmérése szerint viszonylag kicsi az elmozdulás a szlovákiai politikai palettán.

Belpolitikai hírösszefoglaló Szilvássy Józseffel
A héten a biztonsági tanács is tárgyalt az ukrajnai konfliktusról, Robert Fico bejelentette, rövidesen elindítják az előrehozott választásokról szóló népszavazás kiírását célzó petíciós akciót. A kisebbségek érdekeinek megfelelően kell értelmezni a népszámlálás eredményeit, figyelmeztetett a köztársasági elnök.

Szerdán az Elnöki Palota előtt demonstráltak ellenzékiek
A kormány, Szlovákia és az Egyesült Államok közötti védelmi megállapodás, a kötelező oltás, valamint az élelmiszer- és energiaárak emelkedése ellen tüntettek tegnap kora este Pozsonyban az elnöki palota előtt.

A koalíció és az ellenzék is reagált Čaputová kijelentéseire
Az ellenzék elégedetlen, a koalíció üdvözli az államfő álláspontját az USA-val kötendő védelmi szerződésről.

Nem tárgyal a parlament az ellenzéki javaslatról
A Smer utánajárna, az állampolgárok megszavaztatnák-e a parlamenttel az USA-val kötendő védelmi szerződést.

A SMER feljelentené Hamran István megbízott rendőrfönököt
Büntető feljelentést tesz a jövőben a Smer-szociáldemokrácia Hamran István megbízott rendőrfőkapitány ellen.