Robert Fico

Heger: Hiszem, hogy bizonyítékokon alapul Fico és Kaliňák meggyanúsítása
A miniszterelnök kijelentette, hogy a bűnüldöző hatóságok önálló döntése, hogy meggyanúsították a Smer két tagját.

Fico is megszólalt: politikai bosszút lát az ellene indított eljárás hátterében
A volt miniszterelnök szerint a politikai ellenfelei hamis vádakat fogalmaznak meg ellene.

Heger: Fico az ukrán menekült nők ellen uszítja a szlovákokat
Heger számára megdöbbentő a volt miniszterelnök által alkalmazott gyűlöletbeszéd.

Remišová Fico parlamenti mandátumát követeli
Robert Fico egykori miniszterelnököt bűnszervezet alapításával és működtetésével gyanúsítja a NAKA.

Őrizetbe vette Robert Kaliňákot a NAKA
Bűnszervezet alapításával és működtetésével gyanúsítják Robert Ficoval együtt a volt belügyminisztert.

A rendőrség elvetette Mikulec Fico ellen tett feljelentését
A pozsonyi Kerületi Rendőrparancsnokság szóvivője elmondása szerint az ügyet 2021 decemberi határozat alapján utasították el.

Ján Benčík feljelentette Robert Ficót
Ján Benčík, a parlament SaS-es képviselője feljelentette Robert Ficót.

A Slavínon tüntetett a Smer
Vasárnap késő délután tartotta demonstrációját az ellenzéki Smer, a város felszabadításában elesett szovjet katonák emlékművénél.

Mikulec: Felelősségteljes döntés volt az S-300-as rendszer átadása Ukrajnának
A belügyminiszter szerint az ellenzéki vezetők politikai tőkét akarnak kovácsolni a háborúból és támogatni fogja későbbiekben is a katonai segítségnyújtást Ukrajna részére.

Fico az S-300-as légvédelmi rendszert félti
A volt miniszterelnök szerint a háborúba való bekapcsolódást jelentheti az, ha átadják a légvédelmi rendszert Ukrajnának.