Robert Fico

Fico Orbán mellett foglal állást, az Európai Bizottság döntését bírálja
"Ha valaki azt állítja, hogy Magyarországon sérül a jogállamiság, ahogy ezt most az Európai Bizottság teszi, nevetnem kell" – mondta Robert Fico a Hír TV-nek adott interjújában.

Még idén dönthetünk referendumon, hogy maradjon, vagy menjen a mostani kormány
Ha érvényes lesz a népszavazás, ami több mint két milló ember urna elé járulását jelentenné, az még nem kötelezné a kormány arra, hogy önként feladja bástyáit.

Eljárást indított a rendőrség Robert Fico ügyvédjével szemben
Az Aktuality.sk portál által közölt hírt a TASR-nek a Specializált Büntetőbíróság szóvivője, Katarína Kudjáková is megerősítette.

Fico Pellegrinivel való közös fellépést szorgalmaz a kormány alkalmatlansága miatt
A Smer elnöke arra kérte a másik szociáldemokrata párt elnökét, hogy közösen vegyenek részt a kormányellenes tüntetésen szeptember 19-én.

Hamran István ismét felszólalt Robert Fico kijelentései ellen
Hamran István országos rendőrfőkapitány felszólította Robert Fico (Smer) korábbi miniszterelnököt, hogy kérjen bocsánatot azokért a kijelentésekért, amelyeket a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) nyomozóinak címzett – írja az ujszo.com.

Kihallgatta ma a NAKA Robert Ficót az Alkonyat-ügy kapcsán
A volt kormányfőt bűnözői csoport létrehozásával és hivatali visszaéléssel vádolják.

Belpolitikai hírösszefoglaló Szilvássy Józseffel
Úgy tűnik a végéhez közeledünk a kormánykoalíció agóniája, amit Robert Fico egyre hangosabban próbál előrehozott választássá gyúrni, mindeközben az egészségügy problémáinak elmaszatolását megunó orvosok tömeges felmondásra készülnek.

Robert Fico ismét az államfőt kritizálta
Robert Fico (Smer) a szlovák alkotmányünnepen tartott ünnepélyes parlamenti ülésen ismét Zuzana Čaputová köztársasági elnököt támadta a népszavazás kapcsán.

Belpolitikai hírösszefoglaló Szilvássy Józseffel
A koalíciós pártok pénteki egyeztetése sem oldotta meg a korábbi vitákat, az SaS kilépésével pedig felbomlik a négyes koalíció. Richard Sulík hétfőn Robert Ficova találkozott és egyeztetett több témában, Boris Kollás pedig be nyújtotta az előrehozott választásokkal kapcsolatos alkotmánytörvény tervezetét.

Az orosz nagykövet miatt támadja a Smert Eduard Heger
A miniszterelnök elítéli az ellenzéki Smer-t, mivel a Szlovák Nemzeti Felkelés (SNP) 78. évfordulójának zólyomi ünnepségére meghívták Igor Bratcsikov orosz nagykövetet és a fehérorosz nagykövetség képviselőjét.