Reggeli
Belpolitikai összefoglaló Szilvássy Józseffel
Robert Fico és hű segítői ez alkalommal a Kuciak-gyilkosságot helyezték új megvilágításba. S bár az ellenzéki politikus továbbra sem retten meg saját meséitől, parlementbéli képviselőtársait olyannyira megijesztette saját viselkedésük, hogy végül megálljt parancsoltak önmaguknak. A hirtelen jött szabadidő pedig leginkább Igor Matovicnak jött jól, hiszen végre bemutathatta a nagyközönségnek új barátait, akik az OĽaNO választási listáját erősítik majd.
Kevés országban csökkent olyan jelentős mértékben a Nyugat pozitív megítélése, mint Szlovákiában
Az ország lakosai fogékonyabbnak bizonyulnak az orosz dezinformációkra.
A következő öt évben is Erdogan vezeti Törökországot
A folytonosság mellett tették le a voksukat Törökország lakosai.
Saját történelmükről is tanulhatnak majd a szlovákiai magyar diákok
A Történelemtanárok Társulása évek óta küzdött azért, hogy a hazai történelemoktatás a szlovákiai magyar diákok igényeit is figyelembe vegye.
DeSantis, a Trump nélküli Trump
Összeomlott és késett szerdán este a Twitter livestream eseménye, amelyen Ron floridai kormányzó bejelentette indulását a 2024-es amerikai elnökválasztáson.
Trollkodják a politikusok a szakértői kormányt
A parlament már augusztus végére kérné a költségvetést az Ódor-kabinettől.
Forró Tibor a Pátria Rádiónak: a PS magyar platformja nem kíván nemzeti alternatíva lenni a magyar pártoknak
Megelőzte a Hlast a Progresívne Slovensko a legutóbbi felmérések szerint, így a második legerősebb párt, és a legerősebb a jobbközép oldalon.
A DAC-nál a cél megvédeni a bajnoki címet
Debre Viktorral, a dunaszerdahelyi kézilabdás lányok sikeredzőjével beszélgettünk a Reggeliben.
Határozatban mondaná ki az EP, hogy Magyarország alkalmatlan a soros elnökséggel járó feladatok ellátására
A tervek szerint Magyarország 2024 júliusától hat hónapra venné át az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét.
Meghiúsult a szélesebb jobbközép összefogás
Kudarcba fulladt a Demokraták, a Kékek, a Híd 2023 és a Magyar Fórum választási együttműködésről folytatott tárgyalása.