Podcast
A nő arcaiban Ollé Hajnalka csillagász, aki a gyökereit a csillagokban találta meg
A nő arcai portrébeszélgetésének vendége Ollé Hajnalka csillagász, informatika- és fizikatanár.
Se most, se soha
A HaTuMa legújabb adásában szó esett a múlt héten mozikba kerülő Petőfi-filmről és a NATO-ról.
Városi séta: Diószeg
A diószegi Ponvágli Polgári Társulás egyik alapítójával beszélgettünk.
Másfél év alatt kerékpáron jutottak el Frankfurtból Szingapúrba
Öllös Hanna ökológus a MoNoGramban.
Kivánjuk a’ sajtó szabadságát, censura eltörlését
A HaTuMa legújabb adása a szabad közmédia társadalmi szerepére fókuszál.
Újabb mérföldkő – a Phoenix RT bejutott A Dal 2024 elődöntőjébe
Győrög Márton szerint a Félszavak című versenyszámuknak jól fog állni a világzenei köntös.
„Mániám az eklektika, még egy dalon belül is sok mindent keverek össze”
Ardamica Zorán szerint A Romlás Virágai nevű együttese színfolt volt a zenei palettán, igyekeztek semmihez sem hasonlítani – a zenészt kérdeztük.
Nem nőnek való meló?!
A HaTuMa legújabb adásában szó esett arról, hogy vannak-e erős női politikusok a határon túli magyar politikában és, hogy mit lehet elérni lojalitással a döntéshozó testületekben.
Reggel hívnak, pakoljam a fényképezőgépemet, irány a repülőtér
Miért érdemes órákig utazni egy jó felvételért?
Perfekcionizmus maximalizmussal karöltve – áldás vagy átok?
Mészáros Magdi, vagy ahogy gyerekek többsége szólítja: Magdi néni, a Megyer Táncegyüttes valamint a Kis Megyer és Csilizke Gyermek néptáncegyüttes vezetője A nő arcaiban mesélt arról, hogy ki is ő, mi rejlik és ki rejtőzik amögött a határozott, céltudatos és elérhetetlennek tűnő nő mögött, aki több mint 100 gyerekért felel csoportvezetőként.