Parlament
A Hlas-SD-s képviselők nem vesznek részt a személycseréket illető szavazásokon, amíg nincs megállapodás a parlament új elnökéről
A parlament Hlas-SD-s képviselői nem vesznek részt a személycseréket illető szavazásokon, amelyeket a parlament már régóta halogat, amíg a koalícióban nem születik megállapodás a parlament új elnökéről. Ezt keddi sajtótájékoztatóján jelentette ki Matúš Šutaj Eštok, a Hlas-SD vezetője.
Csak második próbálkozásra sikerült megnyitni a parlamenti ülést
Csak második próbálkozásra sikerült megnyitni ma a parlament 23. ülésszakát, az első szavazáskor ugyanis csak 75 képviselő jelentkezetett be, a minimálisan szükséges 76 helyett.
Fico szerint megkapják a kellő parlamenti támogatást a kormányjavaslatok
Megkapják a kellő támogatást és átmennek a kormánypárti javaslatok a parlament következő ülésén - vélekedett pénteki sajtótájékoztatóján Robert Fico (Smer) kormányfő.
Az államfő kiemelt figyelmet fordít a parlament tevékenységére
Peter Pellegrini köztársasági elnök figyelemmel fogja kísérni a parlament decemberi ülésének alakulását, amelyen elmondása szerint a kormánykoalíció 76 képviselővel vesz majd részt.
Ismét az abortusz szigorításával foglalkozik a parlament
A Keresztény Unió képviselői által benyújtott törvénytervezet célja, hogy a magzat szívveréshez kötnék a terhességmegszakítást.
Határozatában ítélte el a parlament Andrej Kiska adóügyben tett lépéseit
Elítélte a parlament Andrej Kiska volt köztársasági elnöknek az adóügyben tett lépéseit. A határozati javaslatot, amelyet a koalíciós képviselők terjesztettek elő, csütörtökön szavazta meg a parlament, azután hogy Kiskát adócsalás ügyében jogerősen elítélte a bíróság.
Andrej Kiska adócsalási ügyének megvitatásával kezdi csütörtöki ülését a parlament
A parlamenti képviselők csütörtök reggel folytatták a vitát a koalíció által előterjesztett határozatról, amely az egykori államfő, Andrej Kiska adócsalási ügyében hozott jogerős ítéletre reagál.
Nem szavazott a parlament Huliak leváltásáról
Nem szavazott szerdán a parlament Rudolf Huliak (független) leváltásáról a törvényhozás földművelési és környezetvédelmi bizottságának éléről. Csupán 65 képviselő vette át a szavazólapot, így a törvényhozás határozatképtelen volt.
A Kiska-ügyhöz kapcsolódó határozatról tárgyal a parlament
Az Andrej Kiska volt államfő ügyében hozott bírósági ítélettel foglalkozott szerda reggel a parlament, a kormánypártok határozati javaslatot terjesztettek elő. Az Eperjesi Kerületi Bíróság folytatólagosan elkövetett adócsalás ügyében bűnösnek mondta ki Kiskát.
A képviselők a közbeszerzési törvény ellenzéki módosításával kezdték a parlament keddi ülését
A parlament képviselői a közbeszerzési törvény módosításának megvitatásával kezdték keddi ülésüket. Ezt az ellenzéki PS mozgalom képviselői terjesztették a parlament elé. A képviselők kedden szavaznak az eddig megvitatott napirendi pontokról.