Otthon
Soron kívül emelkedik a nyugdíj és a GYES
Már az idei évben nyugdíjvalorizálásra kerül sor, illetve augusztustól a gyermekgondozási segély is emelkedik.
Még Zsuzsová ügyvédjét is meglepte Kočner felmentése
Alena Zsuzsová ügyvédje, Peter Vačok nem érti a bíróság a Kuciak-gyilkosság, valamint az ügyészgyilkosságok előkészítése ügyében hozott döntését, mert bár az ítélet szerint védence Marian Kočnertől kapta a pénzt, utóbbit mégis felmentették.
Csütörtökön lezárul a jelenlegi parlamenti ülésszak
Május 25-én, csütörtökön befejeződik a jelenlegi parlamenti ülésszak, mivel az SaS-es Juraj Krúpa erre vonatkozó ügyrendi javaslatát május 23-án, kedden megszavazták a képviselők.
Globsec: 63 ország képviselői a pozsonyi biztonságpolitikai konferencián
Az ukrajnai háború, annak európai következményei, valamint a globális válság leküzdése áll majd a pozsonyi Globsec biztonságpolitikai konferencia középpontjában.
Bútora: Jóváhagytuk az új alapiskolás állami oktatási programot
Az új állami oktatási program valósággá válik és jóváhagyásra került. Szeptembertől az első 40 alapiskola az új tanterv szerint oktatja majd az elsősöket. A fennmaradó alapiskolák majd a 2026/2027-es tanévtől kezdik meg az új állami oktatási program szerinti oktatást - közölte május 23-án, kedden Daniel Bútora oktatásügyi miniszter, hozzátéve, hogy az új állami oktatási program a helyreállítási terv tantervi reformjának része.
A parlament előtt demonstráltak a vadászok
Csütörtökön a parlament elé vonultak a Szlovák Vadászkamara (SPK) tagjai, hogy tiltakozzanak Karol Kučera, Jozef Pročko és Martin Fecko képviselők vadászatról szóló törvénytervezete ellen.
Az ország államháztartása nincs jó állapotban – mondta a Pátriának Horváth Mihály pénzügyminiszter
„Szakemberként érkeztem a kormányba, tudom, hogy az idő behatárolt, a kereteken belül igyekszünk előre tolni valamelyest az ország szekerét” - jelentette ki Horváth Mihály pénzügyminiszter, a Szlovák Nemzeti Bank korábbi vezető közgazdásza a Pátria Rádió Reggeli c. műsorának május 23-i, keddi adásában.
A várandós nőket segítő törvényről tárgyalnak a képviselők
A várandós nők megsegítéséről szóló törvényjavaslat megvitatásával kezdték a parlament képviselői a 90. ülésszak negyedik hetét. Május 23-án, kedden délelőtt Peter Cmorej, az SaS képviselője szólalt fel a vitában.
„Ájlavjú” a kassai Tháliában
A Jimmy Roberts-Joe DiPietro szerzőpáros „Ájlavjú” című kamaramusicaljét tűzi műsorra a kassai Thália Színház. Az évad utolsó bemutatójára május 25-én, csütörtökön kerül sor.
Három mentőállomás épül Nyitra megyében
Három mentőállomás épül Nyitra megyében az uniós helyreállítási terv keretében, mégpedig Párkányban, Vágsellyén és Nagytapolcsányban - tájékoztatott a megyei önkormányzat.