Otthon

Csaknem 1,6-szeresére nőtt a szálláshelyek látogatottsága februárban
2023 februárjában a szlovákiai turisztikai szálláshelyek látogatottsága közel 1,6-szeresére nőtt 2022 azonos időszakához képest, ami 407 ezer vendéget jelentett - tájékoztatott a Szlovák Köztársaság Statisztikai Hivatala.

Húsvétváró játszóházat szerveztek Berzétén
Kézműves foglalkozásokkal és szabadidős programokkal várták az érdeklődőket április 8-án Berzétén, az épülő árvaházba, ahol a nagyhéti játszóházat Mudi Katalin, Szabó Peszeki Eszter és édesanyja vezette.

Belpolitikai hírösszefoglaló Szilvássy Józseffel
Közösen indul az előrehozott választáson a parlamenten kívüli Magyar Fórum és a Polgári Demokratikus Párt, vagyis az ODS. Folytatódik a politikai jobboldal szétforgácsolódása, miközben ejtették a Robert Kaliňák volt belügyminiszter elleni vádemelési javaslatot.

Kerékpáros találkozót szerveztek vasárnap Érsekújvárban Erika támogatására
A kerékpáros felvonuláson más városokból is vettek részt. A cserbenhagyásos gázolás ügyében jelenleg is tart a rendőri vizsgálat.

A NAKA vitte el azt a férfit, aki 15 ezer alkalommal hívta fel a segélyhívót
A férfit már korábban is elítélték veszélyes fenyegetések miatt.

Az Amnesty International szerint több gyűlölködő kijelentést tesznek a szlovák politikusok
A Tepláren bárban történt támadás óta nem fogadtak el semmilyen intézkedést vagy politikát, amely bebiztosítaná a szexuális kisebbségekhez tartozó személyek jogainak betartását.

Az alkoholfogyasztást kívánja csökkenteni Martin Čepček törvényjavaslata
A konzervatív képviselő törvényjavaslata alapján a benzinkutatokon is tilos lesz alkoholtartalmú italokat árusítani.

Már több mint 4400-an vesztették el szlovák állampolgárságukat az állampolgársági törvény miatt
Legtöbben a felvett cseh állampolgárság miatt jártak így.

A rendőrség elutasította Ján Benčík büntetőfeljelentését Fico ellen
A Smer elnökét az SaS-es parlamenti képviselő azért jelentette fel mert nyilvánosságra hozott felvételeket az S-300-as légvédelmi rendszer Ukrajnának történő átadásáról.

Lassul az infláció Szlovákiában, de még mindig megközelíti a 15 százalékot
Az Eurostat adatai szerint nálunk a negyedik legmagasabb a drágulás mértéke az euróövezetben.