Otthon
Kommandósok jöttek el a NAKA egykori rendőreiért, Ján Čurillát is őrizetbe vették
A belügyi inspekció kedd reggel őrizetbe vette a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) korábbi rendőreit.
A rendőrség fokozott biztonsági intézkedéseket vezetett be a közel-keleti helyzet miatt
A Szlovák Rendőrség megelőző biztonsági intézkedéseket vezetett be a közel-keleti helyzet miatt, céljuk a közrend biztosítása, valamint az állampolgárok élete, egészsége és vagyona védelme – közölte Lea Vilhanová, a rendőrség szóvivője.
Szlovákia repatriációs járatokat készít elő a Közel-Keletről
A szlovák kormány repatriációs járatokat készít elő a Közel-Keleten tartózkodó állampolgárok számára – jelentette be Robert Fico miniszterelnök.
A mentősök nem szeretnének a kórházak igazgatása alá kerülni
A Szlovákiai Mentősök Kamarája 1878 aláírással ellátott petíciót nyújtott be az egészségügyi minisztériumnak a mentőszolgálat kórházak alá rendelése ellen.
Az Ukrajnával „olaj csörte” mellett most a külföldi cégek miatt is fájhat a kormányfő feje
Belpolitikai összefoglaló Szilvássy Józseffel.
A kormány szigorítana a levélszavazás szabályain
Az elmúlt napokban a kormánykoalíció több tagja, sőt, Robert Fico kormányfő is arról beszélt, hogy változtatni kellene a külföldről történő levélszavazás szabályain.
Bizonyítékokkal állt elő a Magyar Szövetség a telkek elkobzása terén
A Szlovák Földalap valóban listázza azokat a telkeket amiket II. világháború után nem sikerült elkobozni?
Szlovákia elítéli az Irán elleni támadást, de szolidáris a térség országaival
Szlovákia elítéli az Irán elleni támadást mint a nemzetközi jog megsértését – jelentette ki Marek Eštok külügyi államtitkár az uniós rendkívüli videókonferencia után.
Fociliga: fölényesen nyert a Slovan, döntetlenezett a DAC és a KFC
Szombaton kora este véget ért az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság alapszakasza. A továbbiakban már két csoportban zajlanak a küzdelmek.
A Samsung galántai bezárása dominóhatást indíthat el a PS szerint
Az ellenzéki Progresszív Szlovákia szerint a Samsung galántai gyárának bezárása dominóhatást indíthat el a térségben.