Otthon
Gyorsabb és átláthatóbb lesz a cégbejegyzés az új törvény szerint
Az igazságügyi tárca szerint az elektronikus ügyintézés kiterjesztése és a cégadatok kötelező online közzététele csökkenti az adminisztrációt és felgyorsítja az eljárásokat.
Megszüntették a COVID–19-járvány ügyével kapcsolatos büntetőeljárást
Az ügyészség szerint a hatóságok a járvány idején a rendelkezésre álló információk alapján jogszerűen jártak el, az egyik feljelentő azonban panaszt tesz a döntés ellen.
Robert Fico jövő héten Pozsonyban fogadja az osztrák kancellárt
A szlovák–osztrák kapcsolatok mellett az EU versenyképessége is napirendre kerül, az S3 kormányfői is tárgyalnak Pozsonyban.
Matúš Šutaj Eštok: Az ügyészség döntése az Ukrajnának adott fegyverarzenál ügyében precedenst teremthet
A belügyminiszter szerint az NKÚ által feltárt hiányosságok magyarázat nélkül nem söpörhetők félre, a vizsgálatok folytatódnak.
Bírálja az ellenzék a korábbi főügyészválasztás tervét
Bírálják az ellenzéki pártok, hogy a Smer politikusai felvetették a következő legfőbb ügyész megválasztásának előrehozását. Grendel Gábor szerint ez újabb bizonyítéka a hatalom mérhetetlen arroganciájának.
Ellenzék: alkotmányellenes lehet az új törvénymódosítás, sérülhet a vagyonellenőrzés
Az ellenzék szerint a kormány új törvénymódosítása alkotmányellenes lehet, és ellehetetleníti a politikusok vagyonának ellenőrzését, és veszélyezteti az állampolgárok tulajdonbiztonságát.
Két magyar állampolgárt ölt meg a lavina a Magas-Tátrában
Péntek délelőtt két embert megölt a lavina a Magas-Tátrában – tájékoztatott közösségi oldalán az Eperjesi Kerületi Rendőr-főkapitányság.
Az Ügyészi Tanács támogatja Maros Žilinka értékelését, Robert Fico nyilatkozatai aggodalomra adnak okot
A Szlovák Ügyészi Tanács egyetért Maroš Žilinka főügyész értékelésével a korrupció elleni küzdelem helyzetéről.
Szlovák–cseh rendőrségi együttműködésről született megállapodás
Matúš Šutaj Eštok (Hlas-SD) szlovák és Lubomír Metnar cseh belügyminiszter rendőrségi együttműködési megállapodást írtak alá Pozsonyban.
A Smer-SD szerint még a választás előtt lehetne legfőbb ügyészt választani
Robert Kaliňák védelmi miniszter és Tibor Gašpar parlamenti alelnök is elképzelhetőnek tartja, hogy még jövő ősszel, a parlamenti választás előtt új legfőbb ügyészt válasszanak.