Otthon
A KDH bírálja a Nemzeti Autópálya Társaságot
A Kereszténydemokrata Mozgalom élesen bírálta a szlovák állam eljárását a tervezett Kárpátok-alagút geológiai felmérésének pályázata miatt.
A kormány kihelyezett ülését bírálta a Slovensko Mozgalom
Az ellenzéki Slovensko Mozgalom képviselői élesen bírálták a kormányt a keddi, kihelyezett ülése után.
1,8 millió eurót különített el a kormány a régió fejlesztési projektjeire a Nyitrai kerületben
A kormány kihelyezett ülésén több mint 1,8 millió eurót különített el a Komáromi, a Lévai és a Vágsellyei járás fejlesztésére.
Uniós biztossal tárgyalt az igazságügyi minister
Boris Susko szlovák igazságügyi miniszter hétfőn Michael McGrath-tal, az Európai Bizottság demokráciáért és jogállamiságért felelős tagjával tárgyalt.
Gašpar szerint lejáratókampány zajlik Szijjártó Péter ellen
Tibor Gašpar, a parlament alelnöke (Smer-SD) hiteltelennek nevezte azokat az információkat, amelyek szerint Szijjártó Péter magyar külügyminiszter járt volna el Peter Pellegrini 2020-as moszkvai útjának ügyében.
Az ellenzék bírálja Peter Pellegrini államfőt egy 2020-as moszkvai útja miatt
Az ellenzék bírálja Peter Pellegrini államfőt egy 2020-as moszkvai útja miatt. A Denník N szerint az utat Szijjártó Péter magyar külügyminiszter közvetítette.
Egyhetes biztonsági megelőző akciót tart a rendőrség a vasúton
Március 30-ig országos ellenőrző akciót tart a rendőrség a vonatokon és a vasútállomásokon, a Vasúti Rendőrségek Európai Szervezete, a Railpol koordinált akciójának keretében – tájékoztatott Lea Vilhanová, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Az Év Labdarúgója: Dávid Hancko lett 2025 legjobbja
A pozsonyi Hilton Szállóban hétfőn este kihirdették a 2025-ös év legjobb labdarúgóit és edzőit.
Az elnöki hivatal átvette a petíciót, az államfő a megszabott időben dönt
Az elnöki hivatal átvette a Demokrati párt népszavazással kapcsolatos petícióját, Peter Pellegrini államfő pedig a rendelkezésére álló határidőn belül döntést hoz – tájékoztatta a TASR-t az elnöki iroda kommunikációs osztálya.
Az újabb lehetséges konszolidációs csomagról beszélt a munkaügyi miniszter
A szlovák kormány a következő esetleges konszolidációs csomagban már nem tervez olyan intézkedéseket, amelyek közvetlen hatással lennének az emberekre vagy a vállalkozásokra – közölte a Erik Tomáš hétfőn a gazdasági- és szociális tanács ülésén.