Otthon
Januárban lehet az Obnov dom program következő pályázati fordulója
Várhatóan januárban, nem pedig szeptemberben indul az Obnov dom épületfelújítási támogatási program következő pályázati fordulója – erősítette meg Tomáš Taraba környezetvédelmi miniszter (SNS-jelölt).
Befejezte a korkedvezményes nyugdíjak átszámolását a Szociális Biztosító
Befejezte a Szociális Biztosító azon személyek korkedvezményes öregségi nyugdíjának átszámítását, akik a nyugdíjkorhatár elérése előtt legalább 40 évet ledolgoztak.
Több mint nyolcezer gyermeket láttak el a pozsonyi sürgősségin a nyáron
A nyári szünetben mintegy 8400 gyermeket láttak el a pozsonyi Országos Gyermekbetegségek Intézetének sürgősségi osztályán. A betegek csaknem felénél valamilyen sérülést kellett kezelni.
Az SaS szakosítaná a családon belüli erőszak áldozataival foglalkozó szakembereket
Az ellenzéki Szabadság és Szolidaritás törvénymódosítást terjesztett a parlament elé, amely szerint a családon belüli erőszak áldozataival csak speciálisan kiképzett nyomozók, ügyészek, bírák, illetve pártfogó- és mediációs tisztviselők foglalkozhatnának.
Hétvégi leállás: péntek estétől hétfő reggelig nem elérhető az eKolok szolgáltatás
A Szlovák Posta tájékoztatása szerint szeptember 4-én (pénteken) este 20 órától szeptember 7-én (hétfőn) reggel 8 óráig tervezett technikai karbantartási munkálatok miatt teljesen leáll az eKolok elektronikus illetékbélyeg-rendszer — az értékesítés és a szolgáltatás egyaránt szünetel.
Az idei aszály ellenére elegendő lesz a liszt Szlovákiában
A szlovák malmok szerint nincs ok attól tartani, hogy hiány lesz a hazai lisztből.
Szlovákia és Csehország szorosabb együttműködést tervez a mesterséges intelligencia terén
Szlovákia és Csehország közösen fejlesztené a mesterséges intelligenciát, megosztaná a számítási kapacitásokat, és összehangolná álláspontját az európai digitális politikában.
Erdőtűz pusztít a Szlovák Paradicsom déli részén
Tűzoltók küzdenek szerda óta erdőtűzzel a Szlovák Paradicsom déli részén, a Pukanec-hágó térségében.
200–300 ezer eurós kompenzációt kér az ePrihlášky rendszer fejlesztőitől az oktatási minisztérium
Az oktatási minisztérium elkészítette az ePrihlášky elektronikus jelentkezési rendszer június eleji műszaki problémáiról szóló auditot.
Juraj Blanár szolidaritását fejezte ki Németországgal a lipcsei drónincidens kapcsán
Juraj Blanár szlovák külügyminiszter az uniós külügyminiszterek írországi találkozóján határozottan elítélte a lipcsei repülőtéren augusztus 4-én történt drónincidenst, amely mögött a német hatóságok vizsgálata szerint Oroszország állhat.