Otthon
A KDH az egyházi iskolák finanszírozására kapcsán állt bele Druckerbe
A Kereszténydemokrata mozgalom közölte, hogy amennyiben Tomáš Drucker oktatási miniszter nem veszi figyelembe a mozgalomnak az egyházi iskolák finanszírozására vonatkozó észrevételeit, akkor szeptemberben nem fogják támogatni a két nem alkotmányban való rögzítésének módosítását.
Elutasítja az élelmiszerek áfájának megemelését a Szlovák Élelmiszeripari Kamara
A Szlovák Élelmiszeripari Kamara (PKS) visszautasítja, hogy a konszolidáció jegyében az élelmiszerek áfáját is emelje a kormány, mivel az ágazat már most is komoly problémákkal küzd a magas adóterhek és a tranzakciós adó miatt.
Legkésőbb szeptember 3-án a kormány elé kerülnek a konszolidációs intézkedések – mondta a pénzügyminiszter
A jövő évi konszolidációs csomag utolsó részleteiről igyekeznek megegyezni a kormánypártok. Az intézkedések három csoportba sorolhatók: a költségvetés bevételi, illetve kiadási oldalát érintőkre, a harmadik csoport pedig az állam kiadásainak visszafogása – jelentette ki Ladislav Kamenický pénzügyminiszter (Smer-SD).
Meghaladta az öt- és tízéves átlagot a 2025-ös gabonatermés
A sűrűn vetett gabonafélék – úgymint a búza és az árpa – termésénék mennyisége 2025-ben meghaladta az öt- és tízéves átlagot – jelentette be a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara, az SPPK elnöke, Andrej Gajdoš.
Tíz párt bejegyeztetési eljárása van folyamatban
Jelenleg tíz párt bejegyeztetési eljárása van folyamatban, gyűjtik a lakossági támogató aláírásokat – tájékoztatott honlapján a belügyminisztérium.
Mentesítené a kórházi tartózkodás költségeinek megfizetése alól a 12 év alatti gyermekek kisérőit az SaS
Vladimíra Marcinková és Vladimír Ledecký, az SaS képviselői azt javasolják, hogy a 12 év alatti gyermekeket kísérő személyeket mentesítsék a kórházi tartózkodás költségeinek megfizetése alól.
Pontosítaná papok kórházi belépésének szabályozását az SaS
Pontosítaná a papok kórházakba való belépésének szabályozását az SaS. Az ellenzéki párt javasolja, hogy a fenntartó ezt csak a beteg vagy a hozzátartozók kérésére engedélyezze.
Peter Kotlárnak a járványkezelés felülvizsgálatára kellene fordítania energiáját – véli a belügyminiszter
A Covid-19-járvány kezelésének kivizsgálására kinevezett kormánybiztosnak, Peter Kotlárnak elsősorban arra kellene fordítania energiáját, amire a pozícióját létrehozták - mondta Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter (Hlas-SD).
A Covid-19-járvány kezeléséért felelős kormánybiztost bírálja a KDH és a Slovensko
Az ellenzéki KDH és a Slovensko bírálja Peter Kotlár, a COVID-19-járvány kezelésének ellenőrzéséért felelős kormánybiztosnak a Szlovák Tudományos Akadémia (SAV) által elvégzett, a COVID-19 elleni mRNS vakcinák elemzésével kapcsolatos kijelentéseit.
Nincs túlárazás a belügyi beszerzéseknél – állítja Matúš Šutaj Eštok
Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter (Hlas-SD) elutasította az ellenzék vádjait, miszerint túl drágán vásárolták volna a rendőrségi járműveket, számítógépeket, munkaruhákat és a kormánygépek étkeztetését.