Orosz-ukrán konfliktus
Uniós támogatást kap Szlovákia a menekültválság kezelésére
Jelentős pénzügyi támogatást kaphat az uniótól Szlovákia az ukrajnai menekültválság kezelésére.
Čaputová: nincs most fontosabb a civilek védelménél
Az S-300-as védelmi rendszer átadásával csökkenteni tudjuk az ukrajnai civil áldozatok számát ebben a tragikus konfliktusban, és most mindenki számára ennek kell a legfontosabb szempontnak lennie – jelentette ki pénteken Zuzana Čaputová államfő.
Ukrajna mindig hálás lesz a szlovák segítségért
Megérkezett pénteken Ukrajnába Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke - a delegáció tagja továbbá Josep Borrell, az uniós diplomácia vezetője, valamint Eduard Heger (OĽaNO) szlovák kormányfő is.
Az orosz nagykövetség előtt tüntettek Pozsonyban
A Mier Ukrajine nevet viselő kezdeményezés tüntetése zajlott ma koradélután a pozsonyi orosz nagykövetség épülete előtt.
Németország szövetségi elnöke egy háborús bűnöket vizsgáló bíróság felállítását kéri Putyin ellen
Németország szövetségi elnöke, Frank-Walter Steinmeier egy háborús bűnöket vizsgáló bíróság felállítását kéri Vlagyimir Putyin orosz elnök és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter ellen – írja a Reuters.
Heger: Szlovákia átadta az S-300-as rakétarendszerét Ukrajnának
Szlovákia Ukrajnának adományozta S-300-as rakétavédelmi rendszerét.
Odesszát ismét rakétacsapások érték
Újabb rakétacsapások érték a dél-ukrajnai kikötőváros, Odessza környékét – erősítették meg városi tisztviselők.
Rakéták csapódtak be egy kelet-ukrajnai vasútállomásnál, legalább harmincan meghaltak
Becsapódott két orosz rakéta pénteken a kelet-ukrajnai Kramatorszk város egyik vasútállomásánál.
Menczer Tamás magyar államtitkár: a NATO és Magyarország álláspontja egybecseng
A NATO és Magyarország álláspontja teljes mértékben összecseng az ukrajnai háború ügyében - mondta Menczer Tamás, a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna műsorában.
Kijevbe tart Ursula von der Leyen, Josep Borrell és Eduard Heger is
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Josep Borrell uniós külügyi főképviselő is arról posztolt péntek reggel a Twitteren, hogy Kijevbe tart.