Orosz-ukrán konfliktus
Folyamatosan érkeznek a menekültek
300 000 felett azon menekültek száma akik a háború kezdete óta Szlovákiába érkeztek.
Zuzana Čaputová is tisztelgett a bucsai ádozatok emléke előtt
Zuzana Čaputová koztársasági elnok tegnap gyertyagyújtással tisztelgett az ukrajnai háború bucsai áldozatainak emléke előtt.
Kína a béketárgyalások előmozdítására törekszik
Kína az ukrajnai háború lezárását célzó béketárgyalások előmozdítására törekszik - mondta el Vang Ji kínai külügyminiszter Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszterrel folytatott telefonos egyeztetése során.
Az USA kizárná Oroszországot az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából
Az Egyesült Államok arra kéri az ENSZ-közgyűlést, hogy függessze fel Oroszország tagságát az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában.
Oroszország kibújna a felelősség alól a bucsai gyilkosságok ügyében
Hétvégén sorra kerültek nyilvánosságra olyan képek és videók Bucsából, az ukránok által felszabadított, Kijev melletti városból, amelyeken civil ruhás, sokszor hátrakötött kezű férfiak holtteste látható egy pincében, másoké pedig az út szélén és tömegsírokban.
Az ukrajnai civilek ellen elkövetett tömeggyilkosságok további szankciókra ösztönzik az Európai Uniót
Az orosz hadsereg által Bucsa városában és más ukrán városokban civilek ellen elkövetett tömeggyilkosságok a megszállásra vonatkozó nemzetközi jog hatálya alá tartoznak.
Az ukrajnai civilek ellen elkövetett tömeggyilkosságok további szankciókra ösztönzik az Európai Uniót
Bucsában történt mészárlásért az orosz hatóságok felelősek - jelentette ki az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője.
Máltán is elítélte az Oroszország által indított háborút a pápa
Az egyházfő Ukrajna sorsát a mártírokéhoz hasonlította.
Újabb holttestek kerültek elő Bucsában
Már több mint 400 holttestet találtak Kijev elővárosában. A Kreml azt közölte, hogy semmi közük hozzá.
Újabb támadások érték Odessza városát
Még nem lehet pontosan tudni, hogy milyen károk keletkeztek a fekete-tengeri kikötővárosban