Orosz-ukrán konfliktus
Valódi veszély van a harmadik világháború kitörésére az orosz külügyminiszter szerint
Lavrov azzal vádolja Zelenszkijt, hogy csak színleli a tárgyalást.
Ülésezik a központi válságstáb
Az Ukrajnából érkező menekülteken való segítség lesz az egyik fő téma.
A Nemztközi Büntetőbíróság ügyészi hivatala is csatlakozik az uniós nyomózocsoporthoz
A nyomozócsoport célja, hogy felderítsék az ukrajnai háborús bűncselekményeket.
Nem nyitották meg a Mariupolban a humanitárius folyosót
Az ukránok szerint nem vonták be őket a megnyitással kapcsolatos megbeszélésbe.
Szlovákia tárgyalásokat folytat az EU-val az Ukrajnának adományozott katonai eszközök pénzügyi ellentételezéséről
Szlovákia körülbelül 130 millió értékű hadianyaggal segítette eddig a keleti szomszédjukat.
Humanitárius folyosót nyitottak az oroszok a mariupoli Azovsztal fémműnél
A közép-európai idő szerint 13 órakor nyitott meg az acélműből kifelé vezető humanitárius folyosó.
Oroszországnak nem tetszik, hogy Amerika fegyvereket küld Ukrajnába
Oroszország washingtoni nagykövete szerint a fegyverszállítmányok tovább súlyosbítanák a helyzetet.
Ukrajnai menekültek érkezése
Már több mint 70 000 menekült folyamadott ideiglenes menedékkérelemért a szlovák hatóságokhoz.
Az ortodox húsvét idején se hagyott alább az oroszok ukrajnai agressziója
Második szakaszához ért a háború. Megindult az orosz csapatok kelet-ukrajnai offenzívája, a tárgyalások azonban elakadtak.
Svájc semlegességére hivatkozva elutasította a lőszerszállítást Ukrajnának
Németország nem tudja leszállítani az ukránoknak lánctalpas járműveket, mivel a hozzájuk használt lőszer Svájcban készül.