Olaf Scholz
Emmanuel Macron: akár hónapokig is eltarthat az ukrán ellentámadás
Emmanuel Macron francia államfő hétfőn megerősítette, hogy az ukrán hadsereg megkezdte az ellentámadást az orosz erőkkel szemben, s ez szerinte "több hétig, sőt több hónapig" is eltarthat.
Az inflációellenes támogatás részletei miatt érik kritikák a német kormányt
Több kritika érte a német kormányt azt követően, hogy a közelmúltban bejelentették, egyszeri, 3 000 eurós adó és járadékmentes támogatás kiosztására van lehetőség az ország állampolgárai számára inflációs hozzájárulásként.
Beférkőzött egy idegen autós a német kancellár konvojába
Beférkőzött egy autós Olaf Scholz konvojába, és miután kiszállt, meg is ölelte a német kancellárt, mielőtt a testőrök észlelték az idegen jelenlétét - írta május 26-án, pénteken a Bild című lap.
Ódor részt vett az Európai Központi Bank megalakulásának 25. évfordulóján tartott rendezvényeken
A miniszterelnök egyeztetett Olaf Scholz német kancellárral a két ország együttműködéséről.
Az ukrán elnök Róma után Berlinbe látogatott
Volodmir Zelenszkijt a hétvégén még Vatikánba fogadta Ferenc pápa.
Scholz: Moldova az európai családhoz tartozik
Moldova az európai családhoz tartozik, és az európai közösség minden támogatást megad számára, hogy megvédhesse magát az orosz destabilizációs kísérletekkel szemben - jelentette ki Olaf Scholz német kancellár.
Olaf Scholz: Romániának még idén a schengeni övezet tagjává kell válnia
Európa és az euroatlanti térség egysége meghatározó fontosságú a jelenlegi helyzetben, amihez az is hozzátartozik, hogy Románia év végéig a schengeni övezet teljes jogú tagjává váljon - hangoztatta Olaf Scholz Bukarestben.
Olaf Scholz: Több évig tarthat a háború
Oroszország identitárius elképzelések alapján területeket követel, és imperialista agressziót követ el egy szomszédos ország ellen, amivel veszélyezteti a határok átszabhatatlanságára alapuló európai békét, mondta Olaf Scholz.
Németország Leopardokat küldött Ukrajnába
Ukrajna tizennyolc darab korszerű Leopard 2A6 típusú páncélost kapott Németországtól - jelentette be hétfőn Olaf Scholz német kancellár.
Scholz: Az európai bankrendszer stabil
Az európai bankrendszer stabil, „kifizetődő volt”, hogy az elmúlt években szigorú bankszabályok és előírások születtek Európában - jelentette ma (pénteken) ki Olaf Scholz német kancellár Brüsszelben, az uniós vezetők kétnapos csúcstalálkozójának befejező, euróövezettel foglalkozó munkanapját követően.