Oktatásügy
Digitális fordulat az oktatásban: főpróbázott az elektronikus érettségi, elindult az online beiratkozás
Szlovákia-szerte tesztelték az e-érettségit, miközben országosan rajtolt az elektronikus jelentkezési rendszer is – Andruskó Imre igazgató értékelte a tapasztalatokat a Reggeliben.
Több mint ezer iskolaigazgató emelt kifogást az oktatási reform egyes rendelkezései ellen
Az intézményvezetők szerint a tervezett változtatások több ponton kivitelezhetetlenek, érdemi párbeszédet sürgetnek a tárcával.
Óvodakötelesség gyerekszemmel 2.
Oktatási rendszer és valóság, óvodai nevelés az elvárások tükrében.
A szlovák oktatási minisztérium a tantervi reformhoz kapcsolódva új, kritériumalapú tesztelést vezet be az alapiskolákban
Az új felmérések a tanulók készségeit és írásbeliségét vizsgálják, az első tesztek már idén elindulnak kiválasztott iskolákban.
Iskolapszichológus: a jegyek nem a gyerek értékét tükrözik
Az iskolapszichológusok a félévi bizonyítványosztás kapcsán arra figyelmeztetik a szülőket, hogy az érdemjegyek nem határozzák meg a gyermek értékét, személyiségét vagy jövőbeli esélyeit.
Megjelent az INEKO rangsora
A rangsorban több magyar intézmény is szerepel.
A mesterséges intelligenciáról és a biztonságról tárgyalt a szlovák és a cseh oktatási miniszter
Drucker és Plaga az oktatás közös kihívásairól és a két ország együttműködésének elmélyítéséről egyeztetett.
Óvodakötelesség gyerekszemmel
A Szlovákiára váró hároméves kötelező iskolakezdés előtti nevelés hátteréről és lehetőségeiről.
Mindenki számára elérhetővé válik az elektronikus óvodai és iskolai jelentkezés
Az elektronikus jelentkezési rendszer célja, hogy egyszerűbbé és átláthatóbbá tegye a felvételi eljárást.
Elektronikusan is lehet majd jelentkezni az iskolákba Szlovákiában
Az ePrihlášky felületen február 8-ától elsőként a középiskolai felvételire lehet pályázni.