Néptánc
A Kincső az egyik legrangosabb fesztiválon mutatkozhatott be
Juhász Sándor a Východnái Fesztiválon szerzett élményeiről
Néptánc, népzene, kreativitás
Kupec Zsófival az Ilosvai Junior Prima díjas művészeti vezetőjével beszélgettünk.
Felcseperedett a Sendergő
Konkoly Lászlóval egy néptáncegyüttes elindításának anatómiájáról.
Negyvenöt éves a Csali
A somorjai gyermeknéptánccsoportban szakmai és közösségi munka folyik.
Bemutatók előtt állnak a Csallóközi Táncegyüttes csoportjai
A dunaszerdahelyi kultúrház próbatermében jártunk.
A néptánc közösségformáló ereje
A Megyer táncegyüttes 3 tagja: Mészáros Magdi, Lajtos Krisztián, Szabó Kamilla látogatott el a Nappali keddi adásába.
Kanadáról, azonosságokról és különbözőségekről
Rigó Marsal Edittel és Oláh Attilával, a Csallóközi Táncegyüttes vezetőivel beszélgettünk kanadai útjukról és új műsorukról.
Májusban táncháztalálkozó Komáromban
Koncertek, gálák, kirakodóvásár és táncházak.
Hogyan alakult a prágai Nyitnikék táncegyüttes?
A magyar egyetemisták amatőr táncegyüttese közel 50 éve alakult meg, amit a cseh főváros önkormányzata is elismert.
Oktatóvideó-sorozat néptáncosoknak és néptáncpedagógusoknak
Online elérhető szakmai segédanyagok az egyes tájegységekről.