NATO
Továbbra sem sikerült megtalálni a négy eltűnt amerikai katonát Litvániában
Továbbra is keresik azt a négy amerikai katonát, akik kedden délután tűntek el egy hadgyakorlat során Litvániában – közölte csütörtökön a litván védelmi miniszter.
Átalakuló uniós gazdaság: alacsonyabb nyugdíjak az orosz fenyegetettség miatt?
Az egyesült államok újratárgyalná a NATO tagállamokra vonatkozó feltételrendszert, szakít az évtizedek óta fennálló szövetségi rendszerrel, emiatt Európa úgy tűnik a nagy testvér védőernyője nélkül kénytelen saját kezébe venni biztonságát.
Az EU és a NATO mellett Szlovákiának más partnerekkel is fejlesztenie kell a kapcsolatait – mondta az államfő
A változékony és alig előrejelezhető világban, amelyben a geopolitikai valóságok folyamatosan változnak, Szlovákiának és nagyköveteinek kiemelt feladata hozzájárulni a nemzetközi környezet stabilitásához, miközben érvényesítik az ország nemzeti érdekeit - mondta Peter Pellegrini államfő, amikor kedden átadta a megbízatást a diplomáciai vezetőknek.
Párizsban tárgyalnak a fegyverkezésről 30 európai ország vezérkari főnökei
Párizsban találkoznak harminc európai és NATO-ország vezérkari főnökei, hogy a fegyverkezésről és azokról a biztonsági garanciákról tárgyaljanak, amelyeket Ukrajnának nyújtanának egy Oroszországgal kötött tűzszünet esetén.
Az Európai Bizottság volt elnöke szerint Ukrajna nem áll készen a NATO- és EU-csatlakozásra
Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság volt elnöke figyelmeztetett: Ukrajna NATO-csatlakozása veszélyes lehet, mert közvetlen konfliktushoz vezethet Oroszországgal.
Brit álláspont szerint Ukrajnának a NATO-ban a helye és nem lehet róla nélküle tárgyalni
Ukrajna részvétele nélkül nem lehet Ukrajnáról tárgyalni, mivel újabb háborúk kitörésének kockázatával járna egy olyan békemegállapodás, amely ingatag alapokra épül – írta vasárnap megjelent cikkében John Healey brit védelmi miniszter.
A békéért vagy országa NATO-tagságáért cserébe hajlandó távozni posztjáról az ukrán államfő
Volodimir Zelenszkij ukrán államfő vasárnapi kijevi sajtótájékoztatóján kijelentette, kész lemondani az elnöki posztról, cserébe a békéért vagy országa NATO-tagságáért.
Putyin ambíciói veszélyesek a NATO-ra, figyelmeztet Ukrajna volt külügyminisztere
Dmitro Kuleba, Ukrajna volt külügyminisztere, figyelmeztet: Vlagyimir Putyin orosz elnök ambíciói világosak és veszélyesek a NATO-ra.
A PS bírálja, hogy Robert Fico elkerülte a NATO-főtitkárral való találkozást
A Progresszív Szlovákia bírálja, hogy Robert Fico kormányfő az Egyesült Államokba utazott a jobboldali Konzervatív Politikai Akció konferenciára és elkerülte a találkozást Mark Rutte NATO-főtitkárral.
A köztársasági elnök a NATO vezetőjével tárgyal Szlovákia és az uniós országok biztonságáról
Peter Pellegrini köztársasági elnök csütörtökön a NATO főtitkárával, Mark Ruttéval Szlovákia és az európai országok biztonságáról tárgyal - tájékoztat az elnöki hivatal a közösségi hálón.