NAKA

Hat személyt vett őrizetbe és nagy mennyiségű kábítószert foglalt le a NAKA
A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség csütörtökön hat vádlottat vett őrizetbe a Gyógyszerek fedőnevű akció keretében. Nagy mennyiségű potencianövelő szert és egyéb származékokat, valamint több ezer darab más típusú tiltott gyógyszert foglaltak le. Hat házkutatást és egy egyéb helyszíni vizsgálatot hajtottak végre.

Ismét nagyszabású razziát tart a NAKA
A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) munkatársai több helyen is razziáznak az országban.

Nyitra megyében volt bevetésen a NAKA
Kedd reggel Nyitra megyében tartott bevetést a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) – erősítette meg a „Bizoň” fedőnevű akciót a TASR-nek az országos rendőr-főkapitányság.

Szabadlábon védekezhetnek a „takáčovci” bűnszervezet tagjai
A Crassus rendőrségi akció valamennyi vádlottját kiengedték a rendőrségi őrizetből, erősítette meg Zuzana Drobová, a Főügyészség és a Speciális Ügyészség szóvivője. A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség - NAKA akciója a „takáčovci” bűnszervezet ellen irányult.

Az államfő nem gondolja, hogy veszélyben lenne Szlovákia jó hírneve a Vírus akció miatt
Zuzana Čaputová köztársasági elnök nem gondolja, hogy Szlovákia biztonsága vagy jó hírneve veszélybe kerülne a Vírus fedőnevű rendőrségi akció kapcsán.

NAKA: Nyolc személyt vettek őrizetbe a „Takáčovci“ bandából
A Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség, azaz a NAKA a "Takáčovci" bűnszervezet ellen lépett fel szerda reggel Pozsony megyében a Crassus rendőrségi akció keretében, tájékoztatott a rendőrség közösségi oldalán.

Hamran szerint legalább 74 millió eurós kárt okoztak az államkincstárnak a túlárazott szerződések
Több mint 74 millió eurós kára származott az államnak a Katonai Hírszerzés számára 2013 és 2020 között beszerzett túlárazott védelmi technológiák révén – közölte sajtótájékoztatón Hamran István országos rendőrfőkapitány egy a Katonai Hírszerzésnél végbement lehetséges sikkasztással összefüggésben.

Kora reggel óta akciózik a NAKA Szlovákia több pontján
A Vírus nevű akció keretein belül a Naka az informácók szerint a katonai hírszerzésnél vizsgálódik közpénzek eltulajdonításának gyanúja miatt

Felmentették titoktartási kötelezettsége alól Michal Aláčot
A Szlovák Információs Szolgálat, azaz SIS volt vezetőjét Michal Aláčot felmentették a titkotartási kötelezettsége álól - derül ki a rendőrség információiból.

A Végkifejlet ügy minden gyanúsítottja panaszt nyújtott be a vádemelési határozat ellen
A rendőrség kommunikációs és megelőzési osztálya szerint a Végkifejlet, azaz Rozuzlenie ügy minden gyanúsítottja panaszt nyújtott be a vádemelési határozat ellen.