Na hlavný obsah

Matúš Šutaj Eštok

Čaputová: A belügyminisztérium egyes lépései kétségeket ébresztenek
Otthon

Čaputová: A belügyminisztérium egyes lépései kétségeket ébresztenek

Zuzana Čaputová államfő szerint a belügyminisztérium egyes lépései kétségeket ébresztenek. Az elnök hangsúlyozta, hogy a választások előtt és után a kormány több képviselője is kijelentette, hogy nem lesz bosszúhadjárat, illetve olyan lépések, amelyek annak tűnhetnek.

Több mint 70 rendőr ellen emeltek vádat
Otthon

Több mint 70 rendőr ellen emeltek vádat

Több mint 70 jelenleg is állományban lévő rendőr ellen emeltek vádat - a Sme napilap értesülései szerint. Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter csak hat NAKA nyomozótól szabadult meg, akik mind a Ján Čurilla ügyön dolgoztak.

A Hlas abszurdnak tartja a belügyminiszter leváltására vonatkozó kezdeményezést
Otthon

A Hlas abszurdnak tartja a belügyminiszter leváltására vonatkozó kezdeményezést

A Progresívne Slovensko terve, hogy kísérletet tesz Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter leváltására, csupán tapasztalatlan politikusok reakciója a média szemrehányásaira, hogy tétlen az ellenzék - állítja a Hlas-SD, és abszurdnak tartja, hogy azért akarnak leváltani egy minisztert, mert betartja a törvényt.

Tizenöt migránst tartóztattak fel a magyar határon
Otthon

Tizenöt migránst tartóztattak fel a magyar határon

Tizenöt szíriai migránst tartóztattak fel a szlovák-magyar határon, akik illegálisan próbáltak bejutni az országba. A gálszécsi rendőrségi fogdába szállították őket - tájékoztatott a belügyminisztérium sajtóosztálya, hozzátéve, hogy Gálszécsen és Medvén körülbelül 200 embert tudnak elszállásolni.

Fico ígéretet tett a földrengés sújtotta falvakban élők megsegítésére
Otthon

Fico ígéretet tett a földrengés sújtotta falvakban élők megsegítésére

Robert Fico miniszterelnök azt ígérte, hogy segíteni fog az októberi földrengés által sújtott kelet-szlovákiai falvakban élőknek. Ezt a Varannói járásban található Gyapál községben tett pénteki látogatása során jelentette ki.

A belügyminiszter felelősséget vállal Zurianért
Otthon

A belügyminiszter felelősséget vállal Zurianért

Matúš Šutaj Eštok (Hlas-SD) belügyminiszter kijelentette, hogy teljes politikai felelősséget vállal a rendőrség belső ellenőrzési hivatalának új igazgatójelöltjéért. A miniszter megerősítette, hogy a jelölést már csütörtökön a kormány elé terjeszti.

Hétfő este komoly erőket irányított a magyar határra a szlovák kormány
Otthon

Hétfő este komoly erőket irányított a magyar határra a szlovák kormány

Szlovákia még hétfő este komoly erőket irányított a magyar zöldhatárra - jelentette be Robert Fico kormányfő és Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter. A tárcavezető emellett az ország biztonsági tanácsa rendkívüli ülésének összehívását is kérte az illegális migráció miatt. Mindketten egyebek mellett a Gázai övezetben kialakult helyzetre és a lehetséges veszélyekre figyelmeztettek.

November 1-től t létrejön a migrációért felelős, és operatív szolgálati rendőrfőkapitány-helyettesi poszt
Otthon

November 1-től t létrejön a migrációért felelős, és operatív szolgálati rendőrfőkapitány-helyettesi poszt

November 1-től megszűnik a rendőrfőkapitány két jelenlegi helyettesének posztja – döntött róla Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter.

Michal Šimečka az újdonsült belügyminisztert bírálta
Otthon

Michal Šimečka az újdonsült belügyminisztert bírálta

Michal Šimečka, a parlament alelnöke, a Progresszív Szlovákia elnöke hatalomdemonstrációnak tekinti a rendőrségnél történteket.

Novembertől megszűnik a rendőrfőkapitány-helyettesi pozíció, új tisztséget hoznak létre
Otthon

Novembertől megszűnik a rendőrfőkapitány-helyettesi pozíció, új tisztséget hoznak létre

Novembertől megszűnik a rendőrfőkapitány-helyettesi tisztség. A döntést Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter hozta meg. Mindkét helyettest más posztra helyezik át.

Legolvasottabb