Matúš Šutaj Eštok
Javult a rendőrség létszámhelyzete Szlovákiában
Jelentősen javult a rendőrség létszámhelyzete 2025-ben Szlovákiában – mondta a TASR-nek adott év végi interjújában Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter (Hlas-SD).
Kompromisszumot keresnek az önkormányzati rendőrségről szóló törvénynél
Kompromisszumra van szükség az önkormányzati rendőrségről szóló törvény módosításánál – jelentette ki Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter (Hlas-SD).
A belügyminiszter szerint gyakorlatilag megszűnt az illegális migráció Szlovákiában
Matúš Šutaj Eštok (Hlas-SD) belügyminiszter a rendőrség éves értékelésén kijelentette: Szlovákiában sikerült megállítani az illegális migrációt. Elmondása szerint míg 2022-ben és 2023-ban több mint hatvanezer illegális migráns haladt át az országon, tavaly már csak 44, idén pedig eddig mindössze 17 ilyen esetet regisztráltak.
Bizalom a pártelnöknek
A Hlas-SD kibővített elnöksége egyhangú bizalmat szavazott Matúš Šutaj Eštok pártelnöknek, belügyminiszternek, és megbízta egy munka-jellegű programkonferencia előkészítésével – közölte a párt sajtóosztálya.
Elutasítva: marad az ítélet Šutaj Eštok ügyében
A pozsonyi városi bíróság elutasította Matúš Šutaj Eštok (Hlas-SD) belügyminiszter indítványát, amelyben a „kontumációs” ítélet megsemmisítését kérte a Ján Čurilla vezette rendőrök személyiségi jogi perében.
Šutaj Eštok: Szlovákia elutasítja a kötelező migrációs kvótákat, kivételt szeretne
Matúš Šutaj Eštok (Hlas-SD) belügyminiszter Brüsszelben, az EU belügyminisztereinek találkozója után megerősítette, hogy országuk nem támogatja a kötelező migrációs mechanizmust, és kivételt szeretne a szabály alól, tekintettel a háború kitörése óta befogadott tízezernyi ukrajnai menekültre.
A koalíciós tanács összehívását kérte a Hlas elnöke
A koalíciós tanács összehívását kérte Matúš Šutaj Eštok, a Hlas elnöke a kormányban és a parlamentben zajló események miatt a kormánypártok elnökeinek részvételével.
A Bejelentővédelmi Hivatal átalakításáról tárgyal a parlament
A Bejelentővédelmi Hivatal (ÚOO) átalakításának tárgyalásával kezdte szerdai ülését a parlament. Matúš Šutaj Eštok (Hlas-SD) belügyminiszter ismertette a javaslatot, amely szerint új hivatalt hoznának létre a bűncselekmények áldozatainak és a társadalom elleni visszaéléseket jelzők védelmére.
Matúš Šutaj Eštok indítványozta az ellene hozott kontumációs ítélet megszüntetését
Matúš Šutaj Eštok (Hlas-SD) belügyminiszter indítványozta az ún. Čurilla-ügyben hozott kontumációs ítélet megszüntetését, és az ellene indított végrehajtás leállítását – tájékoztatott a Denník N.
A szlovák és az osztrák belügyminiszter a határvédelem szigorításában állapodtak meg
A szlovák és az osztrák belügyminiszter a határok védelmének szigorításában állapodott meg. Bár az illegális migráció száma jelentősen csökkent, Matúš Šutaj Eštok (Hlas-SD) és Gerhard Karner szerint továbbra is fontos a teljes határszakasz ellenőrzése.