Magyarország

Elhunyt Tamás Gáspár Miklós
A Magyarországon élő filozófust és közírót 74 éves korában érte a halál.

Az ügyészség indítványozta a rendőrgyilkos letartóztatását
A gyanúsított személyt korábban is elítélték erőszakos bűncselekményekért.

Orbán Viktor: Brüsszel üti a gyerekeinket
"Ha Brüsszel nem fizeti ki az ösztöndíjakat, akkor majd mi kifizetjük” - mondta a magyar miniszterelnök.

Megszúrtak három rendőrt a budapesti Újbudán
Az egyik rendőr életét vesztette. A késes támadóra rálőttek a rendőrök, majd elfogták.

A legnépszerűbb csereprogram lehetőségétől eshetnek el a magyarországi diákok
Jelen állás szerint az alapítványi egyetemeken tanuló diákok nem vehetnek részt Erasmus programon keresztül.

Az alapítványi fenntartású magyarországi egyetemek átmenetileg eleshetnek az EU-s pénzektől
Egy a Népszavában megjelent cikkből tudták meg hétfőn a magyarországi egyetemek, hogy szinte mindegyiküket elvágták az EU-s pénzektől. Ez majdnem az összes magyarországi egyetemet érinti, a nagyobbak közül csak a budapesti ELTE és BME kivétel.

Tizenhat embert kellett kimenteni egy kigyulladt kórházból Nagykanizsán
Helyi illetékesek szerint először a kórház egyik öltözője gyulladt ki, majd onnan tovább terjedtek a lángok. Senki sem sérült meg.

A magyarországi ellenzék nem szeretné ha Fideszes képviselők állnának az egyetemi alapítványok élén
Az Európai Bizottság felfüggesztette az Erasmus+ programot az alapítványi fenntartású egyetemekkel.

21 Magyarországi oktatási intézményt kizár az Erasmus programból az Európai Bizottság
Az Európai Unió kifogásolja az egyetemek alapítványi működtetését.

Harmincnyolc fős rendőri csoport indult magyarországi szolgálatra
A szlovák rendőrök a magyar-szerb határ védelmében segédkeznek magyar kollégáiknak.