Libanon
Libanonban háromezer fölé emelkedett a halálos áldozatok száma
Háromezer fölé emelkedett a halálos áldozatok száma Libanonban az izraeli hadsereg és a siíta Hezbollah milícia közti fegyveres konfliktusban – közölte az ország egészségügyi minisztériuma.
Halálos áldozatokat követelő rakétatámadás ért Libanonból egy észak-izraeli települést
Rakétatámadás érte csütörtökön Libanonból Metulla észak-izraeli települést és környékét, öt ember életét vesztette, egy pedig életveszélyesen megsebesült – közölte az izraeli mentőszolgálat.
A libanoni miniszter szerint háborús bűncselekmény, hogy Izrael megölt három újságírót
Ziyad Makari libanoni tájékoztatási miniszter Izraelt vádolta az ország délkeleti részén újságírók ellen elkövetett célzott támadással, amelyben hárman életüket vesztették.
Borrell: az EU 60 millió eurót biztosít a libanoni hadseregnek
Az Európai Unió idén 20 millió euróval, jövőre pedig 40 millió euróval támogatja a libanoni hadsereget.
Izrael nem hajlandó engedményekre
Az izraeli hadsereg a napokban az ENSZ Libanoni békefenntartói egység bázisára is behatolt, veszélyeztetve a békefenntartó katonákat.
Benjamin Netanjahu háza a Tel-Avivtól északra fekvő Caesareában dróntámadás célpontja volt szombat reggel
Az izraeli miniszterelnök és felesége nem tartózkodott a házban. Senki sem sérült meg.
Az IDF kiiktatta Jahja Szinvárt, a Hamász vezetőjét
Az izraeli hadsereg közölte, hogy csütörtökön megölte a 62 éves Jahja Szinvár Hamász-vezetőt egy dél-gázai hadműveletben.
Izrael az USA kifejezett kérése ellenére ma tovább bombázta Bejrútot
Ma újabb légicsapásokat hajtott végre az izraeli hadsereg Bejrút déli városrésze ellen – írja a Reuters szemtanúk beszámolói alapján.
Az ENSZ békefenntartói a helyükön maradnak Libanonban
Az ENSZ libanoni békefenntartói a helyükön maradnak annak ellenére, hogy Izrael kivonulásra szólította fel őket – közölte a világszervezet békefenntartó műveleteinek vezetője, miközben az ENSZ Biztonsági Tanácsa bírálta az erőket ért legutóbbi támadásokat.
Izrael további Hezbollah-vezetőket likvidált
Legalább huszonketten meghaltak egy Bejrútot ért izraeli légicsapásban csütörtök este.