Koronázás
A reneszánsz jegyében zajlik az idei pozsonyi Koronázási Napok
Tegnap kezdődött Pozsonyban a 2023-as Koronázási Napoka, amely az idén a reneszánsz jegyében zajlik.
Megkoronázták III. Károly királyt
73 évig volt a trón várományosa, az uralkodásig vezető útja pedig kétségkívül rögös volt.
Milliók ünnepelték utcabálokon III. Károly király koronázását
Milliók részvételével több tízezer utcabál kezdődött vasárnap délután Nagy-Britanniában III. Károly király koronázásának alkalmából.
Zuzana Čaputová államfő gratulált III. Károlynak, és meghívta Szlovákiába
A szlovák államfő is részt vett a koronázás előtti ünnepi fogadáson.
A britek jobban lelkesednek a hosszú hétvégéért, mint a koronázásért
A YouGov közvéleménykutató csoport 3400 brit felnőtt bevonásával kész
Károly király fejére került a korona
2200 vendég előtt koronázta meg Canterbury érseke III. Károlyt a londoni Westminster-apátságban.
Koronázásra készülnek az Egyesült Királyságban
Hét évtizeddel ezelőtt látott utoljára olyat a világ, amit majd most fog szombaton: koronázásra készülnek az Egyesült Királyságban, milliók várják, hogy élőben, egyenesben éljék meg a történelmet és lássák, amint III. Károly brit uralkodó fejére kerül a királyi korona.
Koronázásra készülődnek a britek
Lázas készülődés előzi meg Nagy-Britanniában III. Károly királlyá koronázást.
Május 6-án koronázzák meg III. Károlyt
III. Károly 74 éves lesz koronázásakor, ezzel ő lesz a legidősebb korában megkoronázott brit uralkodó.