Kormányválság
Sólymos: Ez a kormány már rég elvesztette a választók bizalmát
Feltétlenül előrehozott választásra van szükség, ami után stabil és hozzáértő kormány alakulhat, mondta a Szövetség OT-elnöke.
Csütörtökön döntennek a Heger-kormány sorsáról
A halasztást az OĽaNO frakcióvezetője, Michal Šipoš javasolta. A kormány bukásáról eredetileg december 13-án, 11 órakor szavazott volna a plénum.
További 11 képviselő jelentkezett be a rendkívüli ülés vitájába
Az ellenzéki pártok törekvése a regnáló kormány lemondása.
Belpolitikai összefoglaló Szilvássy Józseffel
Kedden eldőlhet a Heger kormány sorsa, a köztársasági elnökünk Madeleine Albright Demokrácia-díjat kapott és újabb viaskodás a Szövetség háza táján, botrányosra sikeredett a hétvégi Országos Tanács ülése.
A Hlas továbbra is a Heger-kormány bukását szeretné
„Ez lenne a legszebb karácsonyi ajándék minden embernek Szlovákiában. Reményt adna nekik egy jobb jövőre – és ezt nem lehet megvenni vagy megfizetni” – közölte Peter Pellegrini pártelnök.
Eduard Heger szerint egyelőre szó sincs a kormány rekonstrukciójáról
Eduard Heger (OĽaNO) kormányfő szerint egyelőre szó sincs a kormány rekonstrukciójáról, ahogy Igor Matovič (OĽaNO) pénzügyminiszter távozásáról sem.
Az SaS ebben a választási időszakban semmilyen kormányba nem tervez visszatérni
Az SaS ebben a választási időszakban semmilyen kormányba nem tér vissza. Ezt Richard Sulík pártelnök hangsúlyozta, miközben Robert Fico, a Smer elnökének a kijelentéseire reagált, aki szerint Sulík nem akar előrehozott választásokat, csak vissza akar térni a kormányba.
Az SaS tehet pontot a kormánykoalíció végére
Elkezdődött a kormány leváltásáról szóló rendkívüli parlamenti ülés, kedden szavaznak a koalíció sorsáról.
Kritizál az SaS
Az SaS egyik képviselője, Ján Oravec véleménye szerint a kormánykoalíció skizofréniáról tett tanúbizonyságot.
Pčolinský elveti a szakértői kormány lehetőségét, ha bukna a kormány
A parlament alelnöke szerint az esetleges bukásnál az előrehozott választás jelentenne megoldást.