Komárom

Hatvanadik jubileumát ünnepli idén a Jókai Napok
Bajkai Csengel Mónika főszervezőt kérdeztük terveiről és elképzeléseiről, valamint a jelentkezés feltételeiről.

Mindenhol barátságos a komáromi Pókemberünk!
Nem mindig az a lényeg, hogy ki van az álarc mögött. Sokkal fontosabb, hogy mi rejtőzik mögötte.

Robert Fico kedden Komáromba látogat
Kedden a komáromi erődben találkozik Robert Fico szlovák- és Orbán Viktor magyar miniszterelnök valamint Alexandar Vucsics szerb köztársasági elnök.

Árvízhelyzet Komáromban
Komárom készen áll a Duna áradására. Gátakkal védik a várost, csak az árterületeken kell arra számítani, hogy a területet elönti a víz. A tűzoltó- és mentőszolgálat zsákokat küld a veszélyeztetett pontokra, ebben a város is segít.

Komárom felkészült a Duna áradására
Komárom készen áll a Duna áradására. Gátakkal védik a várost, csak az árterületeken kell arra számítani, hogy a területet elönti a víz.

Családbarát szülészet létrehozását tervezi a komáromi kórház
Az év végéig négy új szülőszoba várja a szülő nőket.

A közbiztonság javítására irányuló 20 milliós pályázati keretet jelentett be Richard Raši Komáromban
A régiófejlesztésért és informatizációért felelős miniszter a Komáromi járás polgármestereivel is találkozott.

A komáromi labdarúgás révbe ért
Története során először játszik a szlovák első osztályban a komáromi KFC futballcsapata a következő szezontól.

„Sose szeretnék megalkuvóvá válni“ – interjú Szabó Viktor színművésszel
Szabó Viktor sokat foglalkoztatott színész, aki minden szerepében az embert keresi, nagy gesztusok helyett az őszinte, belülről fakadó szavakat és mozdulatokat.

Új vízisport-központ létesülhet Komáromban
Új vízisport-központ építését tervezi Komáromban a Nyitra Megyei Önkormányzat a helyi kajak-kenu klubbal közösen.