Kártérítés
Az utasok továbbra is jogosultak lesznek kártérítésre a késő és törölt járatok esetén
Az utasok továbbra is jogosultak lesznek kártérítésre a késő és törölt járatok esetén; a kártérítés igénybevétele egyszerűbbé válik, és új jogokat kapnak a gyermekes családok, valamint más kiszolgáltatott utascsoportok is. Erre hívta fel a figyelmet a dTest fogyasztói szervezet azzal összefüggésben, hogy az Európai Unió 13 évnyi tárgyalás után jóváhagyta a légi közlekedésben utazók jogaira vonatkozó új szabályokat.
334 ezer euró humanitárius segélyt fizetett ki az állam a kelet-szlovákiai jégverés károsultjainak
szlovák állam eddig 262, a július végi súlyos jégverésben érintett kelet-szlovákiai háztartásnak folyósított humanitárius segélyt 334 ezer euró összegben – közölte Erik Tomáš munkaügyi miniszter (Hlas-SD).
Kártérítést kapnak a komáromi baleset áldozatai
A szlovák kormány kártérítést biztosít a komáromi rendőrség ügyfélközpontjánál történt tragédia érintettjeinek.
Háromezer és húszezer euró közötti kártérítést kapnak a szádalmási és bazini vasúti balesetekben megsérült utasok
A Szádalmás, illetve Bazin közelében történt vasúti balesetekben megsérült utasok a sérülés mértékétől függően 3000 és 20 000 euró közötti kártérítést kapnak az államtól.
Kártérítést kérhetnek a covid alatt megbírságolt személyek
Kártérítést kérhetnek azok a személyek, akiket megbírságoltak a COVID-19 járvány idején bevezetett intézkedések megsértése miatt.
A parlament a COVID-19 intézkedések miatti kártérítésekről vitázott
A parlament szerdai ülésének végén a képviselők a kormány törvényjavaslatáról tárgyaltak, amely kártérítési lehetőséget biztosítana azok számára, akiket pénzbírsággal sújtottak a COVID-19 elleni intézkedések megszegése miatt, vagy saját költségen kellett ellátásukat fedezniük az állami karanténban.
Izrael kerítést épít keleti határán
Izrael kerítés építésébe kezd a következő hónapokban keleti határán – közölte Jiszráél Kac védelmi miniszter.
Növelik a keletnémet rezsim áldozatainak pénzügyi támogatását és kártérítést fizetnek nekik
A német parlament alsóháza, a Bundestag csütörtökön elfogadta azt a javaslatot, amely növeli a kommunista párt áldozatainak pénzügyi támogatását.
A kormány jóváhagyta a világjárvány idején elkövetett jogsértésekért kiszabott bírságok kompenzálására vonatkozó javaslatot
Kártérítést kérhet az a személy, akit a COVID-19 járvánnyal kapcsolatos járványügyi intézkedések megsértéséért megbírságoltak, vagy aki az állami karanténlétesítményekben való tartózkodásért fizetett.
Nem kap kártérítést Ján Čurilla és Pavol Ďurka
Ján Čurilla és Pavol Ďurka rendőrök elbukták a jogellenes fogva tartásuk miatt benyújtott kártérítési pert, miután a Pozsonyi IV. Városi Bíróság elutasította a keresetüket – erősítette meg Peter Kubina, Čurilláék jogi képviselője.