Karantén

Megszűnt a koronavírus-fertőzöttek kötelező karanténja
A Közegészségügyi Hivatal március 20-tól, azaz már hétfőtől eltörli a koronavírus-fertőzöttek kötelező ötnapos karanténját.

Eltörlik a covidos betegek kötelező karanténját
Ján Mikas bejelentette, hogy több mint 2 év elteltével, 2023. március 20-tól megszűnik a koronavírus-fertőzött betegek kötelező, többnapos elkülönítése. Az országos tiszti főorvos szerint jelentősen enyhült a betegség lefolyása, így a vonatkozó rendelet létjogosultságát vesztette.

Nem ad ki több rövidtávú vízumot Dél-Koreának Kína
Válaszul arra, hogy Szöül korlátozásokat vezetett be a Kínából beutazó állampolgárok számára.

Januárban befellegzik a járványügyi korlátozásoknak Kínában
Eltörlik az országba beutazókra elrendelt karantént a hatóságok.

A karanténban levők is szavazhatnak, péntek délig kell jelentkezniük
A helyi önkormányzat által közétett telefonszámon kell regisztrálnia.

Enyhülnek a karanténra vonatkozó szabályok az amerikai iskolákban
Magasabb kockázatú intézmények esetén javasolja a kötelező karantént az Egyesült Államok járványügyi központja.

Második negatív tesztje után befejezte karanténját Joe Biden
Az amerikai elnök július 20. óta először hagyta el a Fehér Házat.

Karanténkultúra, járványvilág – H. Nagy Péterrel beszélget Molnár Norbert
Több mint két éve tört ránk a covid.

Enyhítik Kínában a járványügyi korlátozásokat
Rövidül az országba érkezők számára előírt karatén ideje.

Hivatalosan is elért a koronavírus Észak-Koreába
Hivatalosan is elért a koronavírus Észak-Koreába, az állami média arról számolt be, hogy Phenjanban, a fővárosban terjed az omikron, de azt nem közölték, hogy hány fertőzöttről tudni, csak hogy szigorú, országos zárlatot rendeltek el.