Izrael
Tizenkét személy vesztette életét egy libanoni egészségügyi központ elleni izraeli légicsapásban
Legkevesebb 12 egészségügyi dolgozó halt meg egy dél-libanoni egészségügyi központ elleni izraeli légicsapásban – közölte szombaton a libanoni egészségügyi minisztérium.
Fokozódik az izraeli offenzíva: több mint kétszáz célpontot értek találatok Iránban az elmúlt huszonnégy órában
Legfőképpen a katonai infrastruktúrákat érte csapás.
Az izraeli védelmi miniszter elrendelte a libanoni katonai műveletek kiterjesztését
Izrael védelmi minisztere, Jiszráél Kac csütörtökön bejelentette, hogy utasította a hadsereget, készüljön fel a libanoni katonai műveletek kiterjesztésére, ahol az izraeli egységek az Irán-barát militáns Hezbollah mozgalom ellen harcolnak.
Irán és a Hezbollah közös támadása után Izrael Teheránt bombázza
Teherán és a libanoni Hezbollah közös katonai műveletet hajtott végre Izrael ellen – közölte az iráni Forradalmi Gárda.
Újabb izraeli légicsapások Libanonban – hét ember halt meg a támadásban
Újabb izraeli légicsapások érték Libanont. A hatóságok szerint legalább hét ember meghalt és tizennyolcan megsérültek.
Izrael evakuálásra figyelmeztette két libanoni város lakóit
Az izraeli hadsereg figyelmeztetést adott ki a dél-libanoni Súr és Szajda város lakóinak, hogy hagyják el a Hezbollahhoz köthető létesítmények közelét.
Irán büntetné a külföldön élő, Izraellel és az USA-val együttműködő állampolgárait
Irán figyelmeztette külföldön élő állampolgárait, hogy ha Izraellel vagy az Egyesült Államokkal működnek együtt, elkobozhatják vagyonukat, és jogi szankciókat alkalmazhatnak ellenük.
A Human Rights Watch szerint Izrael fehér foszfort vetett be Dél-Libanonban
A Human Rights Watch (HRW) hétfőn azzal vádolta meg Izraelt, hogy illegálisan fehér foszfort használt civilek lakta területeken Dél-Libanonban.
Peszeskján bocsánatot kért szomszédaitól a támadásokért
Maszúd Peszeskján iráni elnök szombaton bocsánatot kért a szomszédos országoktól az iszlám köztársaság Izrael és az Egyesült Államok elleni háborúja során elkövetett támadásokért.
Milyen az élet a háború kirobbanása óta Jeruzsálemben?
A mindennapokat átszövi a bizonytalanság, miközben a lakosság többsége támogatja az Irán elleni fellépést.