Izrael
Irán szerint ballisztikus rakétákat lőttek ki a Moszad iraki kémbázisára
Az iráni Forradalmi Gárda ballisztikus rakétákat lőtt ki egy olyan célpontra, ami szerintük az izraeli titkosszolgálat, a Moszad kémbázisa volt Irakban, valamint „Irán-ellenes terrorcsoportokat” is támadtak Szíriában.
Többen megsérültek egy Tel-Avivhoz közeli városban, a helyi média terrortámadásról beszél
Többen megsérültek a Tel-Avivhoz közeli Raanana városában, a helyi média közlései szerint egy autós-késelős támadásban - tudósít a Sky News. Eszerint egy sofőr előbb autóval hajtott áldozatainak, majd kipattanva járművéből, késsel esett nekik.
Nagyobb háborúra készítik fel az izraeli hadsereget
„A Hamász iszlamista terrorszervezet ki akarja terjeszteni a háborút a Gázai övezeten túlra, egész Ciszjordánia területére” – mondta Joáv Galant izraeli védelmi miniszter.
Izrael visszautasította a Gázai övezetben elkövetett népirtással kapcsolatos vádakat
Izrael pénteken azt mondta a hágai Nemzetközi Bíróság előtt, hogy az ellene a Gázai övezetben elkövetett népirtásról szóló vádak torzítottak és nem tükrözik a valóságot.
A német alkancellár szerint Izraelnek joga van megvédenie magát
Izraelnek minden joga megvan ahhoz, hogy megvédje magát a Hamász ellen - jelentette ki Robert Habeck német alkancellár csütörtöki izraeli látogatásán.
A Dél-Afrikai Köztársaság Hágában hivatalosan megvádolta Izraelt az ENSZ népirtási egyezményének megsértésével
Ma (csütörtök) kezdődik a hágai Nemzetközi Bíróságon (ICJ) a gázai háborút érintő tárgyalás.
Izrael kiterjesztette a harcokat a Gázai övezet déli részén
Izrael kiterjesztette a harcokat a Gázai övezet déli részén – közölte az izraeli hadsereg katonai szóvivője, hozzátéve, hogy az utóbbi napon a hadsereg növelte haderejét, és támadásokat hajtott végre Hán-Júnisz mélyén, melyekben megsemmisítettek mintegy negyven iszlamista fegyverest, számos fegyvert zsákmányoltak és feltártak több alagútlejáratot.
Humanitárius segélyek szállítása miatt Izrael egy rövid időre felfüggeszti a katonai tevékenységeket
Izrael egy rövid időre szünetelteti a katonai tevékenységét a Gázai övezetben, ezáltal lehetővé teszi a humanitárius segélyek szállítását a területen, írja a BBC.
Ismét közel-keleti látogatást tesz az amerikai külügyminiszter
Ismét a Közel-Keletre látogat az amerikai külügyminiszter.
Ismét a Közel-Keletre utazik Antony Blinken
Antony Blinken amerikai külügyminiszter csütörtökön negyedik válságlátogatására indul a Közel-Keletre. Egyre nagyobb ugyanis a félelem, hogy az Izrael és a Hamász palesztin militáns mozgalom közötti konfliktus regionális háborúvá fajul.