Görögország
Idén júniusban több mint kétszer annyi erdőtűz volt Görögországban, mint tavaly júniusban
Összesen 9800 hektárnyi terület égett le Görögországban a múlt hónapban.
Tombolnak a tüzek Görögországban
Több helyről is evakuálni kellett a lakosságot és a turistákat.
A görög tűzoltók harmadik napja küzdenek az ország erdőtüzeivel
A hatóságok arra kérik a lakosságot, hogy ne menjenek erdők közelébe.
Görögország évek óta tagadja a menedékkérőkkel szemeben elkövetett jogsértéseket, de úgy tűnik, hogy a BBC újságírói most bizonyítékot találtak
A görög partiőrség menedékkérőkkel szemben tanúsított erőszakos magatartása már évekkel ezelőtt felkeltette a jogvédők figyelmét, azonban úgy tűnik, hogy a BBC újságírói bizonyítani is tudják mindazt, amit a görögök eddig szóbeszédnek neveztek.
Erdogan és Micotákisz szerint is fényes jövő elé néznek a török-görög kapcsolatok
A szakértő szerint is javultak a török-görög viszonyok, de a problémás kérdéseket kerüli a két ország
A száraz, meleg tél miatt már most küzd az erdőtüzekkel Görögország
Csapadékmentes tél előzte meg a szokatlanul korai erdőtüzek kialakulását.
A szlovák és a görög államfő méltatta a két ország közötti jó kapcsolatokat
Zuzana Čaputová és Katerina Szakellaropúlu nagy értékelik az országaik közötti jó kapcsolatokat.
Több ezer diák tüntetett a görög kormány magánegyetemeket engedélyező törvénytervezete ellen
Több ezer diák tüntetett pénteken Athénban az egyetemek létrehozását és működését megreformáló törvénytervezet ellen, amely többek között lehetővé tenné a magánegyetemek működését az országban.
Az első ortodox keresztény országként legalizálta a melegházasságot Görögország
A görög parlament megszavazta, hogy az azonos nemű párok is köthessenek polgári házasságot, és gyermekeket is adoptálhassanak. Görögország az Európai Unió 16. tagállama, ahol legalizálták a melegházasságot.
Bombarobbanás rázta meg szombaton kora reggel Athén központját
Bombarobbanás rázta meg (szombaton) kora reggel a görög főváros, Athén központját - jelentette az ERTnews görög televízió.