Dél-Korea
Észak-Korea erősen felfegyverzett katonákat telepített a déli szomszédjával közös határ menti állomásokra
Észak-Korea erősen felfegyverzett katonákat telepített a Dél-Koreával közös határszakasza mentén található állomásokra. Mindezt azzal összefüggésben tették, hogy Dél-Korea részlegesen felfüggesztette a két ország közti katonai megállapodást.
Szöul részlegesen felfüggeszti a Phenjannal kötött katonai egyezményt
Dél-Korea bejelentette, hogy részlegesen felfüggeszti az Észak-Koreával 2018-ban kötött katonai egyezményt, miután Phenjan közölte, hogy sikeresen Föld körüli pályára állította első kémműholdját.
Szlovéniából és Dél-Koreából is érkeznek megfigyelők a választásokra
Szlovéniából, Dél-Koreából és az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatalától is érkeznek nemzetközi megfigyelők a szeptember harmincadikai szlovákiai parlamenti választásra.
Dél-Koreának és az ASEAN-nak együtt kell működnie Észak-Korea denuklearizálása érdekében
Dél-Koreának és a délkelet-ázsiai országoknak „össze kell fogniuk” Észak-Korea nukleáris fenyegetése ellen.
Egy embert megölt, többeket megsebesített egy támadó Szöulban
Egy embert megölt, három másikat pedig megsebesített egy fegyveres támadó a dél-koreai főváros Szöul egyik metróállomásánál.
Észak-Korea újabb rakétatesztet hajtott végre az éjjel
Észak-Korea két rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát lőtt ki a Japán-tenger vizére az éjjel - közölte a dél-koreai hadsereg.
Letartóztattak egy engedély nélkül Észak-Koreába átkelő amerikait
Észak-Koreában letartóztattak egy amerikai állampolgárt, miután az dél-koreai kirándulása során engedély nélkül kelt át a diktatorikusan működő országba - nyilatkozták az ENSZ illetékesei.
Jun Szogjol dél-koreai elnök Ukrajnába látogatott
Jun Szogjol dél-koreai elnök szombaton első alkalommal látogatott Ukrajnába, hogy tárgyalásokat folytasson Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel.
Dél-koreai elnök: Dél-Koreának, Japánnak, Ausztráliának és Új-Zélandnak össze kell fognia a NATO-val
Dél-Koreának, Japánnak, Ausztráliának és Új-Zélandnak a NATO-val összefogva kell erős kollektív biztonsági keretet kialakítania - jelentette ki Jun Szok Jol dél-koreai elnök Vilniusban, ahol a NATO-csúcstalálkozó alkalmából folytatott tanácskozást a katonai szövetség ázsiai-csendes-óceáni partnereinek vezetőivel.
Észak-Korea ismét ballisztikus rakétát lőtt ki
Észak-Korea hosszú hatótávolságú ballisztikus rakétát lőtt fel az ország keleti partjairól a dél-koreai vezérkari főnökök egyesített bizottságának bejelentése szerint.